
” 17 unokám van , és boldog házas a fiúmmal, aki 37 évvel fiatalabb nálam – az emberek gúnyolódnak de engem teljesen hideg hagy. “
Egy 61 éves nagyi hozzáment 24 éves kedveséhez, és annak ellenére, hogy rengeteg csúnya megjegyzést kaptak idegenektől a 37 éves korkülönbségük miatt, a pár azt mondja, hogy őrülten szerelmesek egymásba , és a nemi éltük is „csodálatos” köszönik szépen.

A 24 éves Quran McCain és a 61 éves Cheryl McGregor szeptember 3 -án keltek egyben egy meghitt szertartás keretein belül, amelyet TikTok -rajongóik ezrei figyeltek.
Az élő közvetítésen látható volt ,a hogy az asszony fehér ruhájában végigsétál a padok között az oltár felé, ahol kedvese büszkén várta őt.
“Élőben közvetítettük a TikTok -on az esküvőnket” – mondta a Jam Press -nek. “
” Az esküvőt Tennessee -ben tartottuk. A legjobb barátaim is ott voltak, a szertartás után besz*vtuk , ettünk egy jót , majd visszamentünk a szállodánkba, és két órán keresztül szeretkeztünk. “

A pár 2012-ben találkozott először, amikor Quran még csak 15 éves volt, és egy gyorsétteremben dolgozott, amelyet Cheryl fia, Chris vezetett, de a romantikus érzések csak jóval később virágoztak ki.
A pár egy időre elvesztette a kapcsolatot, de 2020. november 4-én újra kapcsolatba lépett, amikor az akkor már gondozóként dolgozó látta , hogy a 7 gyermekes Cheryl pénztárosként dolgozik egy kisboltban.
„Soha nem éreztem úgy, senki iránt, mint amit Cheryl-nél érzek. ” – mondta a fiatal férfi.
„Nem hiszem, hogy szerelem volt első látásra, mert 15 éves voltam, amikor megismerkedtünk, de 23 éves koromban egy spirituálisabb szinten kapcsolódtunk össze, ami lehetővé tette számunkra, hogy mélyebben megismerjük egymást és kötődjünk egymáshoz, ez volt az , amitől a szerelmünk igazán erős lett. ”
Miután újra beszélgetni kezdtek, a Quran próbálta vigasztalni Cheryl -t, akit rengeteg negatív kritika ért egy tiktok videója alatt , amit magáról készített miközben táncol. Az asszonyt sokan bántották azért mert arca szerintük meglehetősen ráncos.
A páros nem sokkal később már közös videókat kezdett készíteni és megosztani , ami végül kapcsolatuk felvirágzásához vezetett. Áprilisban hivatalosan is felvállalták szerelmüket.

A kapcsolat gyorsan fejlődött, a Quran július 31 -én egy Olive Garden étteremben egy közel milliót érő jegygyűrűvel kérte meg kedvese kezét.
Ezt mondta a lánykérésről: „Az elején rendkívül ideges voltam, minden erőmmel igyekeztem megőrizni a nyugalmamat, de amit beléptünk a parkolóba elkezdtem zokogni.
„Sok oka van annak, hogy úgy döntöttem, hogy Cheryl a feleségem lesz.
“Gyönyörű, elegáns, erős, nemes, őszinte és együtt-érző.
„Cheryl megdöbbent, nem is sejtette, hogy mire készülök de ettől különlegesnek érezte magát. Neki már nem ez az első házassága , de nekem igen. “

” Az esküvőt Tennessee -ben tartottuk. Utána visszamentünk a szállodánkba, és két órán keresztül szeretkeztünk. “
Annak ellenére, hogy a férfi fiatalabb, mint a nő saját gyermekei , a pár több szinten érzi a kapcsolatot kettejük között a kémia tagadhatatlan.
„A kapcsolatunk azért működik olyan jól , mert a kommunikáció a barátságunk, kapcsolatunk és házasságunk alapja.
„Mindketten feltétel nélkül szeretjük egymást.
„Ugyanazt a zenét, az ételeket szeretjük, és az élettől is ugyanazt várjuk, és úgy érzem, hogy az érzelmi, lelki és mentális kapcsolatom erősebb vele, mint a velem egykorúakkal.”
A Quran és Cheryl is lenyűgözőnek írja le szexuális életüket, olyannyira , hogy még saját fiókjuk is van , egy ismert videó megosztó portálon.
Bár Cheryl hét gyermeke közül csak három támogatja anyukájuk új kapcsolatát, a Quran családja jóváhagyta a szokatlan kapcsolatot.

„A családom támogatja a kapcsolatomat, mert tudják, hogy boldoggá tesz, még a nagymamám is szeret tudni mindenről, amit csinálunk, ugyanis a nagymamám csak hat évvel idősebb mint Cheryl, és ez reményt ad neki, hogy ő is megtalálhatja a szerelmet.
„Azért kezdtem el a TikTok -ot, mert Cheryl -t sokan zaklatják, és úgy éreztem, hogy ha látják a boldogságunkat az megállíthatja vagy legalábbis csökkentheti a zaklatók okozta fájdalmát.
„Pozitív és negatív visszajelzések keverékét kapjuk. A legrosszabb az amit mondanak rólunk, hogy én kihasznélom őt a pénzéért.
“Gyűlölhet minket, mondhatsz amit akarsz, de mi akkor is normális életet fogunk élni.”
A pár több ezer rajongóval rendelkezik a TikTok -on, így amikor szeptember 3 -án bejelentették, hogy kimondják a boldogító igent, biztosak voltak abban, hogy támogatóik ott lesznek.

A videót, amelyen a házaspár fogadalma hallható, elárasztották a jóakaratúak pozitív üzenetek, és majdnem 100 000 alkalommal nézték meg.