Az énekesnő imádta régi, jellegzetes 'Verás hangját', de az 50 kilós fogyással ennek sajnos búcsút kellett intenie.


Tóth Vera fantasztikus hangi adottságairól már akkor meggyőződhetett az ország, mikor a Megasztár első szériájában legelőször hallhattuk dalra fakadni. Nem volt dal, amit nem tudott volna elénekelni és nem volt olyan magasság, aminek kiéneklése problémát jelentett volna az akkoriban igencsak duci énekesnőnek.


Vera pár éve jutott arra az elhatározásra, hogy drasztikusan változtat az életvitelén, ezért bevállalt egy kockázatos súlycsökkentő műtétet. Minden a lehető legnagyobb rendben alakult, az énekesnő elképesztő gyorsasággal kezdett karcsúsodni, napjainkra igazi bombázóvá vált, aki után pasik tucatjai fordulnak meg.


Az énekesnő számtalanszor elmondta, nemcsak külsőleg, hanem lelkiekben is jelentős változásokat hozott fogyása, sosem szerette ennyire személyiségét, valamint sohasem volt ennyire magabiztos, mint jelenleg.

A gyomor bypass-műtét azonban nem csak jó dolgokat csempészett Vera életébe, a dolog árnyoldaláról az énekesnő egészen idáig nem nyilatkozott. A nagy fogyás ugyanis teljesen átformálta a hangját.


„Megváltozott a hangom, hiszen egész más közel ötven kilóval kevesebbel énekelni. A nagyközönség ezt nem is biztos, hogy érzékeli. Meghallgattam egy 2016-os felvételt magamról, és majdnem sírva fakadtam, azt hittem, a kardomba dőlök… Az a „verás hang” jobban tetszett, mert volt egy olyan rezgése, amit a mostani testem nem tud biztosítani” – árulta el az egyik hazai napilapnak az énekesnő.



De nehogy azt higgyük, hogy ez a változás arra sarkallja az énekesnőt, hogy hízásra adná a fejét.
"Soha nem híznék meg újra csak azért, hogy azt a hangot visszakapjam, de minden rosszban van valami jó. A hangtechnikám teljesen kikristályosodott, sokkal finomabb lett, és könnyen tudok énekelni"- jelentette ki büszkén az énekesnő.