Ha egy külföldi országba érkezel repülőgép segítségével, első körben a reptér az, amit meglátsz és szemügyre veszel. Ha hiszed, ha nem, egyes országoknak hihetetlenül jól felszerelt reptereik vannak, mert a legkülönlegesebbnél-legkülönlegesebb részlegek találhatók meg benne. Ez a reptér lehet egy csatlakozási pont is, de innét is indulhatsz utadra, jó ha tudod, hogy vannak ingyenesen igénybe vehető szolgáltatások és fizetősek is, ami segít elütni az időt, míg vársz a gépre. Most megosztjuk veletek a világ repülőtereinek lehetőségeit.
Hong Kong nemzetközi repülőtér
Ami leginkább jellemzi az az UA IMAX mozi. Itt található gyakorlatilag a legnagyobb kivetítő Hongkongban. A mozi 350 embernek tud helyet biztosítani a gondtalan filmezéshez. 2D és 3D-s filmeket láthatnak a mozizni vágyók. Egy jegy nagyjából 2600 forintnak megfelelő összegbe kerül.
Zürichi repülőtér
Amíg vársz a repülődre, részt vehetsz egy idegenvezetésen a repülőtér területén és közben olyan információkat tudhatsz meg a helyről, amit eddig még nem tudtál. Arról is szót ejtenek, hogy Svájc hogyan képes egy ilyen hatalmas helyet irányítani. A túra 2650 forintnak megfelelő összegbe kerül.
Incheon nemzetközi repülőtér, Szöul
Ha unatkozol, mert még nem indul a repülőd vagy épp késik, addig körbemehetsz a reptér területén, ahol kézművesek árulják portékájukat, zenészek játszanak, és koreai rituálékat is megnézhetsz, és, ha ez mind nem lenne elég, van egy korcsolya pályája is.
Schiphol repülőtér, Amszterdam
Ezen a repülőtéren van egy nagy könyvtár, ahol rengeteg érdekes könyv kapott helyet, ezek mellett magazinokat és katalógusokat is olvashatsz.
Tajvan Taoyuan nemzetközi repülőtér
A repülőtérnek van egy nagyon jellegzetes részlege, ami csupa-csupa Hello Kitty-ből áll. Ezt a részleget bárki megnézheti és felfedezheti, mind kicsik, mind nagyok.
Franz Josef Strauss repülőtér, München
Ha még nem érkezett meg a géped, vagy esetleg eltolódott az indulás időpontja, akkor látogass el az Airbrau sörfőzdébe. Ide, akár a tizenéves fiatalok is beléphetnek annyi különbséggel, hogy nekik nem jár kóstoló. 2000-2600 forintba kerül egy különleges sör.
Vancouver nemzetközi repülőtér
Itt láthatjuk az első nemzetek kultúrájának inspirált műalkotásait, amelyek közül a legimpozánsabb egy faragott 12,5 méter hosszú kenu. A legjobb viszont egy 114,000 literes akvárium, amely a British Columbia óceán életét utánozza.
Dubai nemzetközi repülőtér
A legjellemzőbb vonása a vámmentes áruházak száma, ami 18 000 négyzetméter területen húzódik. Ha van esetleg 35 ezer el nem költött forintod, akkor te is lottózz, hogy esélyed legyen megnyerni egy motorkerékpárt vagy egy sportkocsit.
Néhány jó tanács a repülőtéri viselkedésről:
Való igaz, hogy a reptéri ellenőrzések elég kellemetlenek lehetnek. A stresszhelyzet elkerüléséért jobb, ha megfogadod az alábbi pontokat:
Ha nem akarod, hogy átvizsgáljanak, akkor próbáld hétvégi időpontra foglalni a jegyedet, ugyanis akkor a legforgalmasabbak a repterek, így kevesebb esély van rá, hogy pont téged vesznek ki a tömegből.
Mindig nézd át és ellenőrizd otthon a bőröndöd, vagy kézipoggyászod.
Bizonyosodj meg róla, hogy a benne lévő ruhák és egyéb termékek megfelelnek annak az országnak a törvényeinek, ahova mész, vagy ahonnan jössz. Ide beletartozik a súlykorlátozással kapcsolatos szabályozások is.