Felnőtt fejjel úgy látjuk, hogy egyre furcsább és furcsább játékok látnak napvilágot, ám ha belegondolunk, mindig is furcsák voltak. Ha sikerül egy pillanatra nosztalgikus hangulatba kerülni, akkor rájöhetünk, hogy bizony nekünk is voltak fura játékaink annak idején. Gondolunk itt például arra a fura ragacsra, vagy ahogy többen hívták takonyra, meg a lépcsőnjáróra, és a mágneses karkötőre, ami egyáltalán nem volt szép viszont vicces volt vele csapkodni. Voltak olyan játékok, amit a szüleink nem akartak megvenni, mondván fölösleges, bugyuta, és nem utolsó sorban idegesítő, ám mi addig hisztiztünk míg meg nem kaptuk. Most ugyanabban a cipőben járunk, mint anno szüleink, mert a mi gyerekeink is ugyanezeket a játékokat, tárgyakat akarják megvetetni velünk. Mai posztunkban jó pár dolgot elhoztunk nektek, amik a 90-es és a 2000-es évek elején voltak népszerűk, ám nemrég újra visszatértek a divatba.

1, Fidget Spinner

Amikor berobbant a köztudatba a fidget spinner nevű játék, mindenki megrohamozta a boltokat, és pár nap alatt az összeset elkapkodták. Nem számítottak rá, hogy ennyire le fogja kötni a gyerekeket, sőt még a felnőtt embereket is. Igazából semmi mást nem tud ez a kis játék, mint pörögni. Ez a játék majdnem ugyanolyan nagy népszerűségnek örvend, mint a 90-es években a yoyo.

2, Műtakony, nyálka, nyúlós ragacs, slime – ki, hogy hívja

Ez egy nagyon fura anyagú “játék”, ám gyerekként mégis meg voltunk érte őrülve. Járt hozzá speciális kis tartó, ami megakadályozta, hogy kiszáradjon. Mindenhova fel lehetett ragasztani, sőt előszeretettel dobáltuk az osztálytársakra. Néhány éve visszatért a köztudatba és a mai modern gyerekek vannak érte oda. Nagy valószínűséggel ők is azért szerették meg, amiért anno mi, vagyis mert olyan, mint a takony.

3, Szelfi bot

A szelfi botok óriási népszerűségnek örvendtek a szelfi készítő okostelefonoknak hála. Ez volt az az eszköz, ami lehetővé tette,hogy messzebbről készítsünk képet. Sokan nem tudják azonban, hogy hasonló jellegű eszközök a fényképezés kezdete óta léteztek csak akkor nem vették olyan sokan, mint pár évvel ezelőtt. Most viszont újra visszatért egy kicsit felturbózott valójában amin már fény gyűrű is van, hogy sokkal jobbak legyenek azok a képek.

4, Tamagotchi

Egy újabb tárgy, ami hatalmas népszerűségnek örvendett a 90-es években. Szó szerint minden gyermek akart egy ilyen játékot, amiben gondoskodni kellett róla, etetni, itatni… stb. Egy idő után eltűnt az emberek életéből, most viszont újra visszatért és előszeretettel használják a gyerekek. Ha volt ilyen játékod, neked mennyi ideig élt benne a kis lényed?

5, Szivárványos lépcsőjáró játék

Nem vagyunk benne biztosak, hogy mindegyik szivárványos színű volt, viszont abban igen, hogy a legtöbb gyereknek ilyen volt az úgynevezett lépcsőjárója. Akinek volt ilyen játéka tuti biztos, hogy mindig azt fogdosta a kezében, és különböző mutatványokat csinált vele. Egy idő után azonban a szekrény hátsó részében kötött ki, viszont egy-egy nagytakarításnál bizony újra elkerült és szép emlékeket idézett a gondtalan gyerekkorról.

6, Csuklóra fonódó mágneses karkötők

Te is emlékszel ezekre a színes karkötőkre, amik suhintásra csapódtak és fonódtak rá a csuklóra?! Annyira fájdalmasnak hangzott, mikor az osztálytársak ezt csinálták, de amikor magunkon csináltuk semmi fájdalmat nem éreztünk. Egyáltalán nem tartoztak a kényelmes viselet kategóriába, viszont annál több örömöt okozott a karunkra csapkodni.

7, Világító talpú cipők

A 90-es években óriási népszerűségnek örvendtek a világítós cipellők. Minden kisgyerek ilyenben akart sétálni a utcán. A szülőket persze idegesítette, de egy előnye volt, mindig tudták hol szaladgál a gyerek. Egyetlen hátránya, hogy hamar lemerült benne az elme /aksi és onnantól fogva már nem világított. Nemrég azonban újra divatba jöttek ezek a surranók és már felnőtt méretekben is lehet kapni így nemcsak a kicsik, hanem a nagyok is élvezhetik a cipő nyújtotta színes élményeket.

8, Horgászós játék

Ez egy olyan játék volt, ahol két horgászbot segítségével kellett kifogni a halakat a “vízből”. Nagyon gyorsnak és türelmesnek kellett lenni, mert olykor jó sok percig is eltarthatott, mire ki tudtunk fogni egyet is. Azt hittük teljesen kivonták a forgalomból, ám nemrég újabb, kicsit felturbózott verzióban kezdték el újra árusítani.

9, Mesterlogika játék

Újabb 90-es évekbeli játék, amiért oda meg vissza voltunk. Tény, nagyon idegesítő volt mikor sokadik próbálkozásra sem tudtuk kirakni a másik fél által meghatározott színkombinációt, de amikor sikerült nagy volt az öröm és a boldogság. Egy-egy esős, borongós napon jó volt vele játszani, amiben a család minden tagja is részt vehetett.

Nektek is voltak ilyen játékaitok, tárgyaitok?