Száz évvel a cikkben látható műalkotások után a szakértők úgy döntöttek, hogy megpróbálják kielemezni őket. Megpróbáltak rájönni, hogy mely részletek készültek szándékosan és melyek teljesen véletlenül. Ha valaki egy kicsit is otthon van a művészet világában, annak lehetséges, hogy szemet szúrnak az egykori művészek hibái és pontatlanságai. Hibának tekinthető például a nem reális ábrázolás, vagy az aszimmetrikusan megfestett lábak. De akad hiba az egyik leghíresebb szobron is, melyet Michelangelo készített. Mai cikkünkben ezeket fogjuk nektek bemutatni.
1, Jean Auguste Dominique Ingres – Countess d’Haussonville arckép
Sokaknak nem tűnik fel, hogy Countess d’Haussonville portréjának jobb karja kissé torz, vagyis fogalmazzunk úgy, hogy nagyobb, mint amilyennek lennie kellene. A könyöke túl messze van a csuklójától és az ujjak behajlítása sem természetes. Ezen kívül a másik hiba, hogy a hölgy ujjai, ami a nyakán pihen látható a tükörben is, ami már csak azért is fura, mert annak egyáltalán nem kellene ott lennie.
Jean Ingres művei nagyon különböznek egymástól. Vannak melyek félelmetesen realisztikusak, de akadnak olyanok is, ahol a megfelelő arányokat egyáltalán nem tartja be. A kritikusok vulgárisnak titulálták munkáit.

2, Théodore Géricault – The 1821 Derby at Epsom
A festmény voltaképpen a lovak mozgását hivatott bemutatni, de egy fotós bebizonyította, hogy a festmény nem a valóságot tükrözi. A lovak egyáltalán nem úgy futnak, ahogy azt a művész ábrázolta.

A lovak lábai nem megfelelően vannak megfestve és ezt a hibát Eadweard Muybridge fotós észlelte 50 évvel később. Tény, hogy a lovak mind a négy lábukat egyszerre emelik el a földtől, de az anatómia sajátosságai miatt ez másképp néz ki. Ez a GIF segít megérteni, miért is rossz a festmény.

3, Sandro Botticelli – A tavasz és Vénusz születése

Botticelli alkotásaiban vannak pontatlanságok, amik inkább a lábakra összpontosulnak. A leglátványosabb pontatlanságok “A tavasz” és “Vénusz születésénél” láthatók. Úgy tűnik, mintha a festő sietett volna ezeknek a kompozícióknak az elkészítése során és szándékosan áttért volna a realizmusról valami egészen másra.

4, Michelangelo Buonarroti – Pietà
Michelangelo volt az egyetlen, aki vállalta, hogy elkészíti a Pietà szobrot. A szobor annyira fenséges és gyönyörű, hogy az emberek észre sem veszik a hibákat és pontatlanságokat. Mária és Jézus testének aránya nagyban különbözik. Jézus testét óriási mennyiségű drapériával kellett alátámasztani, hogy az összkép kiegyensúlyozott legyen. Ha jól megnézitek, akkor látjátok, hogy Mária keze, lába és vállai nagyobbak, mint Krisztusé.

5, Canterburyi katedrális
A Canterburyi katedrális Nagy-Britannia első anglikán temploma, a középkor gótikus építészetének fényes példája. Ennek ellenére, ebben is vannak pontatlanságok. Például a jobb kép tökéletesen szemlélteti, hogy a trifórium igencsak aszimmetrikus.

6, Andrea Mantegna – Lamentation of Christ
Mantegna csakúgy, mint Jean Ingres torzítja az arányokat. Ha jól megnézitek, Krisztusnak indokolatlanul is nagy a feje, hosszúak a karjai és rövidek a lábai. Egyesek szerint a festő szándékosan festette meg így Jézust, mert így a figyelem a mellkasára koncentrálódik.

7, Michelangelo Buonarroti – Michelangelo Dávid-szobra
Dávid szobrát évszázadok óta a legszebb férfiideálnak tartják. Viszont ha a szobor szemébe nézel, akkor látsz egy kicsi hibát. A jobb szeme kissé felfelé néz, míg a bal egyenesen előre. Nem lehet tudni pontosan, hogy Michelangelo ezt a hibát szándékosan követte el vagy csak pusztán a véletlen műve, hiszen a szobor többi része kétségtelenül is tökéletes.

Te észrevetted már ezeket a pontatlanságokat a világhírű remekművekben?