Hirdetés

Bármilyen filmet is nézzünk, sosem szoktunk a gazembereknek drukkolni, mert a Disney mesék arra tanítottak bennünket, hogy a jók mindig győzedelmeskednek a gonoszok felett. A filmbéli gonosztevők mindig konfrontációt okoznak, ám sose gondolunk bele, hogy ezek a gonoszok miért is lettek olyanok, amilyenek. Senki sem beszél arról, hogy például Drakula, Davy Jones, vagy Anakin Skywalker miért lett egyik pillanatról a másikra rossz ember. A titok voltaképpen a szerelem. Bizony, ha hiszitek ha nem cikkünkben szereplő karakterek egytől egyig szerelmes férfiak voltak, akiket elvakított a rózsaszín köd. Úgy szerették kedvesüket, hogy nem tudtak tisztán gondolkodni, és amikor valamilyen oknál fogva csalódtak szívük ripityára tört. A mostani posztunkban 6 ilyen szereplőt mutatunk be nektek, ami bizonyítja, hogy nem szabad a borítója alapján megítélni a könyvet.

1, Drakula Gróf – Drakula

Bram Stoker 1897-ben írta meg Drakula Gróf történetét, ami Lugosi Béla és Christopher Lee történeteivel ellentétben nem könyörtelen szörnyetegként állítja be a grófot, hanem egy szerető férjként, aki elveszítette feleségét Elisabetat. A keresztes hadjárat során azonban Drakula meglátja Mina Harkert, aki nagyon hasonlít egykori feleségére.

Francis Ford Coppola 1992-ben úgy döntött, hogy megrendezi a Bram Stoker által írt Drakulát. Drakula szenved a Mina iránt érzett mérhetetlen szerelemtől, és láthatjuk mennyire féltékeny a lány vőlegényére Jonathan Harkerre. A gróf elutazik Londonba, hogy vámpírrá változtassa Minat, de első körben barátnőjét Lucyt harapja meg. Végül sikerül szerelmét is átváltoztatni, ám a jól ismert vámpírvadász Abraham van Helsing visszaállítja őt a jó oldalra. Drakula életét végül Mina veszi el, mikor egy tört szúr a szívébe.

2, Erik – Operaház fantomja

Erik, az Operaház fantomja az opera alatt éli életét, és egyáltalán nem ápol jó kapcsolatot az emberekkel. Arca el van torzulva, így nem mutatja meg magát senkinek. Egy nap megismeri Christine-t a fiatal és ártatlan operaénekesnőt, és az egész világa megváltozik, ugyanis beleszeret. A fantom egy igazi zenei zseni, aki megtanítja Christine-t énekelni, de úgy, hogy nem fedi fel magát sebzett arcát pedig egy maszkkal takarja el. Egyfajta mentornak tartja magát, ám mikor feltűnik a lány vőlegénye Raoul, akkor féltékeny lesz. Egyik alkalommal még el is rabolja a lányt és nem akarja elereszteni. Végül megfenyegeti a lányt, hogy vagy hozzá megy feleségül, vagy Raoul meghal. Miután a lány megcsókolja, annyira meghatódik, hogy elengedi őket. A pár később összeházasodik, és a fantom szerelmi bánatában leugrik az operaház tetejéről.

3, Perselus Piton – Harry Potter

A Harry Potter filmek Perselus Piton professzorát kemény, igényes és olykor tisztességtelen embernek láttuk, főleg Harryvel szemben. Többször kínozza, megalázza és állandóan az apját becsmérli.

Ahogy a történet halad előre, rájövünk, hogy Piton gyűlölete nem véletlenszerű Harryvel szemben. Perselus és Lily (Harry édesanyja) gyerekként legjobb barátok voltak, majd Piton beleszeret a lányba. Amikor beiratkoznak a Roxfortba, megismerkedik James Potterrel és a pitonnal való barátságát mellőzi. James és a barátai folyamatosan ugratták Pitont, amitől megutálta a fiút.

Piton azért utálja Harryt, mert két olyan ember nemzette, aki összetörte a szívét és akit tiszta szívből utált. Azonban Albus Dumbledore kérésére megvédi a fiút Voldemort terveitől. A legvégén kiderül, hogy Piton igenis féltette Harryt, és, hogy Lilyt ennyi év után sem szűnt meg szeretni.

4, King Kong

Az 1933-as King Kong film és annak későbbi adaptációi a titokzatos Koponya-szigetre kalauzolnak, ahol a vakmerő gorillát a a világ nyolcadik csodájának tekintik és a sziget lakói imádják őt. Amikor egy amerikai expedíció megzavarja a hely békéjét és veszélyezteti a gorilla területét, a dolgok veszélyessé válnak. A gorilla mérhetetlen haragra gerjed, ám amikor találkozik Ann Darrow-val, akit a sziget lakók áldozatul ajánlottak neki, akkor őrülten beleszeret.

Kong ezután eljut az Egyesült Államokba, ahol megpróbálja elfogni Ann-t, de a hadsereg meggyilkolja őt az Empire State Building tetején. Mielőtt azonban örök álomra hajtja a fejét elengedi Ann-t és biztonságos helyre rakja, hogy ő ne haljon meg vele együtt.

5, Anakin Skywalker – Csillagok Háborúja

Mielőtt Darth Vader gonosz lett volna, Anakin Skywalkernek hívták és egy nagyon jóképű fiú volt, aki Jedi lovagként tengette napjait. A Jedi tanács különlegesnek tartotta a fiút már fiatalon is és eldöntötték, hogy kiképzik. Anakin még gyerekként ismerte meg Padmét, majd Padavanként ismét találkoznak egymással és a két fiatal egymásba szeret. Tudják, hogy szerelmük nem tarthat sokáig mert ez a románc mindkettejük karrierjét veszélyezteti. Padmé azonban teherbe esik ezért együtt maradnak, de Anakinnak komoly harcot kell vívnia a benne tomboló erővel és haraggal, mert a Jedi tanács visszafogja őt.

Végül Anakin enged a sötét oldal csábításának ám erről Obi-Wan Kenobi (mestere) és Padmé mit sem tudnak. Miután átállt Darth Vader lesz a neve és már nem tud különbéget tenni jó és rossz között. Úgy gondolja szerelme és mestere is ellene van ezért komoly sérüléseket okoz a várandós Padménak. Anakin az Obi-Wannal való közös harcuk alatt súlyosan megsérül, és a mestere azt hiszi meg is hal. Közben Padmét elszállítja egy kórházba ahol szülés után meghal, de annyi lelki ereje még marad, hogy nevet adjon ikreinek. Az egyik Luke a másik Leia lett.

6, Davy Jones – A Karib-tenger kalózai: Holtak kincse

Davy Jones egy olyan karakter a filmben, akinek a tenger iránt érzett szenvedélye meghaladja azt amit az emberek ép ésszel fel tudnak fogni. Szeretete annyira elvakítja, hogy beleszeret Calypsoba, a 7 tenger istennőjébe. Minden akadály ellenére vele marad kapcsolatuk pedig hosszú éveken át virágzott. Viszont Calypsonak ez alatt úgy kellett élnie, mint egy halandónak és hiányzott neki a tenger. Lelkiállapota is olyan volt, akárcsak a tenger, kiszámíthatatlan. Ennek tükrében képtelen volt tovább folytatni a kapcsolatot.

Calypso azt javasolja Jones-nak, hogy legyen a Bolygóhollandi nevű elvarázsolt hajó kapitánya, és védje meg a tenger halottait. A megmentett lelkek még 100 évig pihenhetnek, ha hűséget esküsznek Jones-nak. Ezen kívül a kapitány 10 évente csak egyszer léphet partra, ahol Calypso várni fogja szerelmét.

Az istennő azonban nem tett eleget az egyezségnek, ugyanis az első 10 év utáni partraszállásnál Calypso sehol sem volt. Davy Jones szíve összetört és puszta kézzel tépte ki a mellkasából. Viszont ezzel nem volt vége a történetnek ugyanis Calypso halhatatlanná tette Jones-t, így szíve a testén kívül dobogott és egy hatalmas gazember lett.

Ezekből a történetekből az is kiderült, hogy a férfiak elképesztő módon tudnak szeretni.