“A Hwange Nemzeti Park területén, a Matabeleland North régióban oroszlántámadás történt” – erősítették meg a zimbabwei hatóságok.

A támadásban öt orvvadász életét vesztette, hárman pedig súlyos sérüléseket szenvedtek.

A nemzeti park területén a bűnbanda elefántokra vadászott. Eközben egy közel húsz főből álló oroszlánfalka lecsapott rájuk. A nyugat-afrikai oroszlánok a 2015-ben lelőtt Cecil nevű oroszlán fajtársai voltak. Cecil életét Walter Palmer, fogorvos és trófeavadász oltotta ki öt évvel ezelőtt.

Cecil kilövése már akkor is óriási felháborodást keltett. Palmer egy 55 éves minnesotai fogorvos volt, aki több, mint tizenöt millió forintot fizetett korrupt vadőröknek a segítségért. A vadőrök kicsalogatták az oroszlánt a park területéről, ekkor a fogorvos íjjal és puskával is rálőtt az állatra. Az emberek gyűlölete miatt Palmer feladni kényszerült praxisát. A tizenhárom éves oroszlán rendkívül népszerű volt a nemzeti parkban, ugyanis kifejezetten szerette az emberek közelségét. Cecil sajnálatos módon sokat szenvedett, mielőtt kimúlt, mivel nem halt meg azonnal, csak másnap reggel találtak rá, amikor a vadászat véget ért. Palmer pedig megúszta az egészet, ejtették az ellene felhozott vádakat.

A mostani esetre többen is azt mondják, az oroszlánok megtorolták társuk halálát. A támadás hihetetlenül gyors volt, a halottak és súlyos sebesültek mellett, ketten csak könnyen sérültek meg. Ők hátra hagyták társaikat és az első településen orvosi ellátást kértek. A hatóságok pedig, letartóztatták őket.

Augustine Chihuri, a zimbabwei rendőrfőnök elmondta, hogy “az orvvadászok láthatóan halálra voltak rémülve és bízom benne, hogy ez a revans elrettentésül szolgál a többi orvvadásznak is!”

Amennyiben a sérült orvvadászok túlélik az oroszlánok támadását, akár 25 évre is börtönbe kerülhetnek, illetve legalább százezer amerikai dollár pénzbírság kifizetésre kötelezhetők.