Hirdetés

Kínának több országgal is határos, mégis sikerült fenntartaniuk a kultúrájukat, mely rendkívül egyedi és számtalan olyan hagyomány tartozik hozzá, amelyekkel nem fogunk semelyik másik országban sem találkozni. Nem egy élhetetlen nemzet, holott sokszor a szegényebb részeit mutatja be a média. Ne felejtsük el, hogy az amerikai filmek is sok esetben kínai finanszírozásból valósulnak meg. Van pénzük. Tény és való, hogy most a világon senki sem szereti őket, hiszen azt mondják, hogy ők “rottyantották” azt a denevérpörköltet, melyből elindult a pandémia. Ez pedig teljesen a feje tetejére állította a világot. Ettől függetlenül jó, ha tudjuk, hogy miként is élnek az ottani emberek. Egyes dolgaik teljességgel elképzelhetetlenek a számunkra. Ha úgy döntenénk, hogy ellátogatunk hozzájuk, akkor nem árt felkészülni, nehogy a végén a fejünket fogjuk egyes furcsaságaik miatt.

Hoztunk nektek egy válogatást, mely segít abban, hogy egy kicsit jobban megismerjük kínai “barátainkat.

Mint sok másik országban, úgy Kínában is a vécék többsége egy padlóba épített lyuk.

A zuhanyból és mosógépből kifolyó víz, legtöbbször a vécébe folyik. Kevés házban van fürdőkád. A zuhanyzó a wc felett van kialakítva.

Rácsos ablakok? Ennyire rossz lenne a közbiztonság. Nem feltétlenül. Azért vannak, hogy a gyerekek ne essenek ki az ablakon.

Ablak nélküli házak? Az ablakokat az új tulajnak kell beszerelnie, ha megvette a lakást…

Elég nagy a tömeg… Itt egy művészeti főiskola felvételi vizsgája látható.

Íme a Zhangjiajie Nemzeti Park. Most már értitek, hogy honnan vették az ötletet az Avatar című filmhez…

A Kínai Nagy Fal sem feltétlenül úgy néz ki, ahogy a turisztikai magazinokban.

A világon élő összes panda kínai. Minden egyes állat hozzájuk tartozik, függetlenül attól, hogy a világ melyik részén van. A panda nemzeti kincs Kínában.

Éles kontraszt látható a régi és az új Kína határán.

Találkozhatunk néhány elképesztő építészeti megoldással. Ez például a Guangzhou Yuan. A világ legmagasabb kör alakú épülete.

Egyes metróállomások rendkívül mélyen vannak a föld alatt. A Csungkinghoz például 2,5 percig kell mozgólépcsőznünk lefelé.

A házakban nincs központi fűtés. A lakások gyakran 10 °C-osak. Hősugárzó és meleg ruha a megoldásuk a hidegre.

Ez az iskolákra is igaz. Hűvös van mindenütt…

Az instant ételek Mekkája.

Az éttermekben sokszor látható ilyen forgó asztal. Középen van az étel és mindenki kedvére válogathat.

Ha egy kínai azt írja az üzenetben, hogy 666, akkor nem a sátánt próbálja megidézni, hanem tetszik neki, amit írtál.

Sokszor zseblámpát vesznek a szájukba, ha azt akarják, hogy felfigyeljünk rájuk. Érdekes módja az ismerkedésnek.

Egyes utak éjszakára bazárrá változnak.

Utcai manikűrös, pedikűrös és persze tetoválóművész…

A koldusok már telefonos appal is képesek kéregetni. Ezt a népszerű WeChat-nevű üzenetküldő alkalmazáson keresztül csinálják.

Bárhol, bármikor képesek szunyókálni egyet. Még egy népszerű utca kellős közepén is.

Nagyon furcsán hangzik a kínai beszéd. Olyan, mintha folyamatosan szidnának minket. Pedig náluk ez csak egy szokványos hangsúly.

Az ázsiai konyhában a nátrium-glutamát egy olyan ízfokozó, amely pont annyira fontos, mint a só vagy a bors.

Nagyon gusztusosan tálalják az ételeket az éttermekben. Néha az asztal közepén készítik el a vendég orra előtt.

Ha nincs hely a vonaton, akkor sem esnek kétségbe. Lefekszenek, ahol tudnak.

Teljesen normális, ha pizsamában flangáló emberekbe botlunk.

Vannak ugyan közlekedési szabályok, de ezek inkább csak tájékoztató jellegűek…

Országszinten rengeteg gyerek tűnik el évente. Gyakori a “gyerekpóráz”.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!