Az idő múlását megállítani nem lehet. Nem lehetünk újra fiatalok sem mi, sem pedig a körülöttünk lévő dolgok. Azt szokták mondani, hogy fiatal korunkban van egy jobb és egy bal térdünk, de 40 év felett már úgy kell megkülönböztetni őket, hogy “jó” és “rossz”. Van benne valami igazság. Az idő múlását mindenütt szemügyre vehetjük. Sokan vannak, akik megőrizték a gyermekkori plüssmackójukat. Biztos vagyok benne, hogy nem úgy néz már ki, mint mikor kézbe kaptuk. Ezen kívül még számtalan dolog van. Érdemes néha megállni egy picit és elgondolkozni ezeken.
Mutatunk nektek egy válogatást, melyen jól megfigyelhető az idő múlása.
15 évnyi kemény munka után, ideje lecserélnem a bakancsomat.

Hét éve van meg ez a hangjegyekkel díszített pénztárca. Ma találtam a boltban egy pontosan ugyanilyet.

Édesanyám könyvespolca a ’80-as évekből.

Másfél éve keresem a jack-átalakítómat.

Ez a Harry Potter könyv több, mint 20 éves. J.K. Rowling 2000-ben dedikálta. “Szeretném, ha minden könyvem így nézne ki… látszódjon rajta, hogy olvasták!”

Az ajtócsengő nyomot hagyott az ajtón…

Azt hiszem, hogy egyértelmű az útvonal.

Anyukám vett négyet ugyanabból a plüssállatból arra az esetre, ha elveszíteném. 16 év után mindet megtaláltuk.

Láncok egymásba-fonódása

Találtam a boltban egy ugyanolyan lábtörlőt, amilyet évekkel ezelőtt vettem.

Egy szerepjáték dobókockája 12 évnyi játék után.

A karácsonyi gyertyánk. Minden évben meggyújtjuk. Több, mint 20 éves.

Egy kés, aminek a fele már eltűnt a sok élezéstől.

Egy fodrász padlója.

12 év után kaptam egy újat.

A kerítés nyomot hagyott az aszfalton.

Egyértelmű, hogy hova lépked mindenki.

A macskám kedvenc kisegere. Szerencsére találtam egy újat.

Két 26 éves plüssmackó. Látható, hogy melyiket szerettem jobban.

3 év után, gondoltam lecserélem a betétet.

Nagyapa 55 év után levette a jegygyűrűjét.

Egy kamionsofőr, akinek az arca egyik felét folyamatosan érték a nap sugarai.

A kutyusunk elhunyt 13 év után. Egész életében a nyakában hordta ezt a medált.

Senki sem szereti a középső ülést.

Egy férfi 60 évig a tárcájában tartotta ezt az érmét.

Mit gondoltok? Írjátok meg kommentben a véleményeteket!