Mind éreztük már életünk során azt, hogy a hétvégék nagyon rövid idő alatt elmennek és a szürke, munkával teli hétköznapok pedig sitty-sutty eljönnek. A legutálatosabb nap, ami szinte mindannyiunk életét beárnyékolja, az a hétfő. Ennek több oka is van. Az emberek nagyon gyorsan kimerülnek, elfáradnak a munkában és alig várják, hogy szombat legyen. Ám ehhez 5 hétköznapon át kell esni, ami olykor elég stresszes tud lenni. A két napos hétvégén pedig nem mindig marad idő a pihenésre, mert családi kötelezettségek is vannak. Hétfőn mindenkinek korán kell kelnie, meg kell küzdenie a forgalommal járó nehézségekkel, a türelmetlen utasokkal és még sorolhatnánk. Ezek mellett pedig olyan szerencsétlen történések is előfordulhatnak, melyek még inkább rányomják a bélyeget a napunkra. Posztunk során összeválogattunk nektek pár fotót, ami tökéletesen bemutatja, hogy miért is nem szívleljük azokat a bizonyos hétfőket.
1, A kutyám megrágta a fitnesz karkötőmet, amit a hétvégén vásároltam. Nem kezdődik jól ez a hét sem.

2, 4 napon keresztül utaztam, hogy lássam ezt a gyönyörű festői tájat…

3, Tanulság: Soha ne hagyd nyitva a tetőablakot a kocsidban, még akkor sem ha azt mondja az előrejelzés, hogy nem lesz csapadék.

4, Csak a fagyasztóból vettem ki a ételeket, és egyszer csak eltört a jegygyűrűm

5, Ha már hétfő reggel ezzel indul a nap, milyen lesz annak hátralévő része?

6, Nem akartam hinni a szememnek mikor reggel megláttam a házamat.

7, Mikor az automatába dobod be az összes maradék pénzed erre megakad a gép.

8, Mikor hétfő hajnalban kezdenéd a takarítást, de ezt látod a mosdóba belépve.

9, Egyes matracokat nagyon nehéz levinni a lépcsőn, főleg, ha annak vannak fordulói is. Viszont ezzel a megoldással jobban kiszúrtak magukkal, mintha szenvedtek volna a lépcsőn.

10, Eme fénykép láttán szerintem bármelyik ember elszomorodik.

11, Az édesanyám születésnapjára vett tortát vásárlás után elejtettem.

12, Mikor a telefonod kiesik a kezedből és olyan erővel csapódik be, hogy eltöröd vele a tányért.

13, Reméljük, hogy senki sem tartózkodott bent, mikor eldőlt.

14, Nem épp a legjobb helyre parkolt. De ez is nagyszerű tanulópénz volt.

15, Úgy tűnik a buszsofőröknek elege volt, hogy minden nap odaáll.

16, Mikor csak egy kis tésztát szeretnél enni, de az univerzum összeesküszik ellened.

17, Azért hétfő reggel így indítani a napot elég kellemetlen lehet.

18, Mondhatnánk azt is, hogy nem a legjobbkor állt mezítláb a fürdőben.

19, Na vajon, hogy hessegeti el ezt az állatot, aki idejött egy kicsit melegedni?

20, Lehetne ennél rosszabb ez a nap?

21, Mikor a frissen tisztíttatott kocsidba elborul a festékes vödör.

22, Senki sem gondolta, hogy ez ilyen mély lesz.

23, Pedig csak egy kicsit akart lepihenni. Olyan nagy kérés lett volna?

Ti jártatok már így?