Az utcák és a tömegközlekedési eszközök pontosan olyanok, mintha csodaországba csöppentünk volna. Ezeken a helyeken soha nem tudhatod előre, milyen emberekkel fogsz összefutni. Elképzelhető, hogy Rapunzel pontos mását fogod kiszúrni az egyik ülésen, de az is előfordulhat, hogy egy olyan illetőt látsz meg az egyik sarokban, aki épp kötöget. Köztudott, hogy ahány ember, annyiféle így nem is csoda, hogy a szokatlanabbnál-szokatlanabb személyekkel találjuk magunkat szembe. A mai cikkünkben ilyen és ehhez hasonló képeket hoztunk el nektek, amin bemutatjuk, hogy a világ egy nagyon érdekes hely.

Ő tényleg a vásárlásnak megfelelő témához öltözött.

Úgy látszik olyan éhes volt, hogy még azzal sem foglalkozott, hogy átöltözzön.

Ebből is látszik, hogy nem kell mindig véresen komolyan venni az életet.

Hideg van és esik az eső, de úgy tűnik a divat előbbre való, mint az egészség.

A mai világban, már a házi kedvencek sétáltatása sem olyan, mint régen.

Szemlátomást Rapunzel még sem kitaláció volt.

“Ma egy olyan fickóval utaztam a repülőn, akin végig ejtőernyő volt.”

Jó hosszú napja lehetett, ha még a sminkje is így elmosódott.

Amikor nem tudod eldönteni, hogy a jó vagy a rossz oldalt erősítsd.

Sok előnye származik, ha valaki nem töri össze a fitnesz gépét. Például a közmunkások tudnak rajta edzeni.

Amikor túl lusta vagy többször fordulni…

“Ma Darth Vader feleségével utaztam egy repülőn. Konkrétan így utazta végig az egész utat.”

Ha kifogy a benzin a kocsiból, akkor nincs más megoldás, mint a tömegközlekedést igénybe venni.

Úgy látszik egyesek megunták a kutya tartást, és valami újba vágták bele a fejszéjüket.

Ez egy nagyon jó módszer, amivel távol tarthatod magadtól az embereket.

Még ha csak a sarki gyorsétterembe is ugrasz le, akkor is meg kell tartanod a stílust.

Bizonyos emberek így közlekednek Vietnamban.

Amikor fiatalon hozol egy meggondolatlan döntést és az életed végéig elkísér.

Úgy tűnik nagyon meg akarja szerezni magának a kiszemelt leányt.

Nem bízta a véletlenre a bevásárlást.

Ma már egyre többen járnak így az utcákon. Ez valami új divat?

Egyesek nem félnek megmutatni a világnak igazi valójukat és hobbijukat.

Hirdetés