Mindannyiunk életében készültek már olyan képek, amik nagyon jól sikerültek, már-már profilkép gyanúsan de mégsem tudtuk kitenni őket, mert volt valami zavaró a háttérben. Nos, mivel nem mindenki ismeri a Photoshop rejtelmeit, és nem minden képről tud eltüntetni dolgokat, embereket, így kénytelenek olyan személyhez fordulni, aki ismeri eme program minden csínját-bínját. James Fridman grafikusként tevékenykedik, és az idegenek előszeretettel keresik fel őt, mivel ő akár a lehetetlent is képes megvalósítani. James egyébként iszonyú jó humorérzékkel rendelkezik, és bizony nem egy projektje volt már, amit nem pontosan úgy szerkesztett meg, ahogy azt az ügyfelei szerették volna. Haragudni viszont nem tudtak rá, mivel valóban nagyon viccesre sikeredtek a munkái. Persze mindezt ingyen és bérmentve csinálja rajongóinak, s ezzel szó szerint világhírűvé is vált. Mai posztunkban az ő munkáiból válogattunk össze párat, ami valószínű a Ti tetszéseteket is elnyeri. Nekünk a legutolsó kép a kedvencünk, és nektek?!

1, Valószínű nem pont erre gondolt a srác.

“Hé, először is, a photo shoppod kiváló. Ezt a képet karácsonykor készítettük, de a telefon túlságosan is lent volt. Meg tudnád csinálni egy másik szögből? Persze.”

2, Ti megtaláljátok, hol változtatott rajta?

“Szia James, Meg tudnád csinálni, hogy a barátom lába ne legyen ennyire hosszú ezen a képen? – Persze.”

3, Ez is megoldás a probléma orvoslására.

“Szia!!! El tudnád távolítani azt az oszlopot előlem? – Persze”

4, Ennél közelebb már nem is lehetnének hozzá.

“Szia James! Közelebb tudnád hozni hozzám a teheneket? Köszi – Kész!”

5, Azért ez az átalakítás elég furára, már-már morbidra sikeredett.

“Olyan, mintha egy fiú lenne a fejemen. El tudnád tüntetni? – Persze, magától értetődő.”

6, Csak nem lehet annyira gonosz az a nő, hogy ő maga legyen Darth Vader.

“Szia James! A barátnőmmel ez a legnormálisabb képünk, de velünk van Darth Vader is. Tudsz rajta javítani? – Javítva.”

7, Nem hinnénk, hogy ennek a képnek a mama jobban fog örülni.

“Szia James, az anyukám egy kicsit vallásos és szeretnék neki mutatni pár képet a hamburgi utazásomról. El tudnád takarni ezt a meztelen szobrot? Kész.”

8, Elsőre kiszúrod, hova tette a képen?

“Szia, találtam magamról egy remek képet, de más emberek is vannak körülöttem. A jobb oldali srác vagyok. El tudnád tüntetni a többieket? Megpróbáltam én magam is megphotoshoppolni a képet de nem lett jó. Szóval szeretném, ha a képen egyedül lennék. Meg tudod csinálni? – Tessék”

9, Biztos nem repesett az örömtől mikor visszakapta ezt a képet.

“Szia James, szeretem a munkásságod. Azon gondolkodtam meg tudnád-e csinálni, hogy lecseréled a hátteret egy olyanra, amin úgy néz ki, mintha a barátommal egy parkban állnánk? – Persze”

10, Úgy tűnik a Rushmore-hegyből merítette az ötletet.

“Hello James innen Törökországból. Itt egy kép rólam, de az egyik barátom elrontotta. El tudnád őt tüntetni? Profilkép gyanús kép, de tönkretette. – Milyen barát?”

11, Nem volt elég pontos, mikor megkérte, hogy közelítsen.

“Szia James, Jó munkát végzel. Ez gyönyörű reggel volt, de túl messze vagyok a kamerától. Tudnál rajta javítani? – Persze.”

12, Valószínű már ötször megbánta, hogy írt neki, és erre kérte. Viszont az tagadhatatlan, hogy remek humorérzéke van.

“Meg tudnád csinálni, hogy olyan magas legyek, mint a párom? – Persze.”

13, Lehetséges, hogy a srácot egy ma született báránynak tartotta?

“Meg tudnád szerkeszteni a képet, hogy a bárány helyett egy szarvas legyen? – Oh, szarvas”

14, Kitalálta a kutya gondolatait, és mennyivel boldogabban ábrázolta, mint az eredeti képen.

“Szia Jamie. Rajongója vagyok annak amit csinálsz. Valahogy le tudnád venni a srácot a háttérből, aki tönkreteszi a képem? Nagyon köszi – Tessék haver.”

15, Ezt nevezem igazi gengszterkedésnek.

“Szia James, meg tudnád csinálni, hogy rossz fiúnak tűnjek? – A rendőrség már úton van.”

16, Hát ez is egy megoldás arra, hogy ne legyen annyira gáz ez a kép, bár nem mondanánk, hogy túl jó választás volt.

“Szia James! Meg tudnád szerkeszteni a tesóm képét, hogy ne mutassa a középső ujját? Köszönöm. – Persze.”

17, Úgy eltüntette, mintha soha nem is létezett volna. Persze ezzel a növények sem lettek megfelelően gondozva.

“Szia James, El tudnád tüntetni a hátam mögött locsoló srácot? – Persze.”

18, Egy igazi izomkolosszussal van dolga a metrósoknak.

“Szia James, a kezem nagyon furcsa. Meg tudnád csinálni úgy, mintha az oszlopot fognám? – Persze.”

20, Ezt nevezzük romantikus gesztusnak.

“Helló tesó. Romantikusabbá tennéd kérlek ezt a képet? Köszönöm. – Semmi kétség tesó.”

21, Igazán egyedülálló módot választott arra, hogy kitakarja azt a kocsit.

“Szia James, Annyira szeretem ezt a képet a férjemmel, de szeretném, ha az a kocsi nem lenne rajta. Tudsz segíteni? – Kész”

Nektek melyik tetszett a legjobban?