A mobiltelefonok ma már szerves részét képezik az életünknek, hiszen gyakorlatilag mindent rajta keresztül intézünk. Például számlabefizetéseket, online vásárlásokat, tranzakció indításokat, étel rendelést és még sorolhatnánk. Ezen keresztül tudjuk felvenni a kapcsolatot a szeretteinkkel, munkatársainkkal, ezen keresztül tudunk segítséget kérni, ha baj van. Szóval megegyezhetünk abban, hogy igenis fontos a jelenlegi életünk során. Persze vannak olyan tevékenységek melyeket le lehetne csökkenteni, például a közösségi oldalakon történő böngészés, hiszen van jobb dolgunk is, mint megnézni, hogy kit jegyeztek el, ki ment férjhez, milyen titkos, pletykák derültek ki egy adott személyről és így tovább.

Amikor a kezedben tartod a készüléked, eszedbe jut azon gondolkodni, honnan is származhat, melyik volt a legelső mobiltelefon, mire volt képes, hogy nézhetett ki, milyen nehéz volt??? Ugye nem. Nos mai posztunkat azért hoztuk létre, hogy bemutassunk nektek néhány nagyon érdekes és lebilincselő tényt a mobilokról.

1, Az első “okostelefont” Simonnak hívták, ami támogatta és tartalmazta a naptár alkalmazást, a híváslistát, a világórát, a számológépet, a jegyzettömböt, az emaileket és nem utolsó sorban a játékokat. Érdekessége, hogy érintőkijelzős volt és egy ma is használt érintőceruzával lehetett rajta beütni a számokat és egyéb dolgot csinálni. A készülék mai árfolyamon számolva több, mint 31 ezer forintnak megfelelő összegbe került.

2, Az első mobiltelefon készülékkel történő hívást 1973 áprilisában bonyolították le, s az első szöveges üzenetet (SMS) 1992. decemberében küldték el.

3, A legelső beépített kamerával rendelkező telefont 2000-ben dobták piacra Japánban.

4, A mai modern okostelefonok jóval erősebbek, mint azok a gépek és berendezések, melyeket az Apollo 11 holdra szállásánál használtak.

5, A legkelendőbb Apple készülék az iPhone 5S volt. Az Apple Inc. 2013. szeptemberében mutatta be a készüléket, mely egyből elnyerte az emberek tetszését. Olyannyira, hogy sikerült belőle eladni több, mint 70 millió darabot.

6, A legdrágább Apple készülék a “Stuart Hughes Diamond Black” névre keresztelt iPhone 5 volt, ugyanis aranyból és zafírüvegből készült, valamint gyémántokkal lett kirakva. Ára meghaladta a 4,6 milliárd forintot.

7, Ma a világon sokkal többen rendelkeznek saját mobiltelefon készülékkel, mint WC-vel vagy fogkefével.

8, India rendelkezik a világ egyik leggyorsabban fejlődő okostelefon piacával.

9, Minden friss Apple hirdetés, infó, érdekesség 9 óra 41 perckor kerül megosztásra. Sőt, minden egyes promóciós termék is erre az időpontra van beállítva. Ennek pedig az az oka, hogy Steve Jobs 2007-ben 9:41-kor mutatta be a világnak a legelső Apple iPhone készülékét.

10, A legelső okostelefonok súlya nagyjából 1133 gramm volt, míg a mai telefonok nem nyomnak többet 250 grammnál.

11, A régi Nokia készülékek SMS jelző hangja valójában Morse kódokat jelöl.

12, A Japánban készített és piacra dobott telefonok többnyire vízállóak voltak, ezért zuhanyzás közben is bátran lehetett őket használni.

13, Egyszer a tudósok kifejlesztettek egy olyan eljárást, mely során vizelettel lehet tölteni a mobiltelefonokat.

14, Ha hiszed, ha nem egy tonna mobiltelefon-hulladék 60-szor több aranyat tartalmaz, mint egy tonna aranyérc.

15, Finnországban a mobiltelefon hajítás egy létező, hivatalos és még ma is lelkesen űzött sportág.

16, A mobiltelefonunk 18-szor több baktériumot hordoz, mint egy WC ülőke.

17, Az emberek ma már nem a karórát, hanem a telefon készüléket használja arra, hogy megnézze mennyi az idő.

18, Az emberek átlagosan 110 alkalommal oldják fel mobiltelefon készülékeiket.

19, Az emberek 91%-a a keze közelében tartja a mobiltelefonját.

20, Nomofóbiának hívjuk azt, mikor az emberek rettegnek attól, hogy mobiljuk nélkül kell lenniük vagy elveszítik azt. Ám akkor is előkerül, ha eltűnik a térerő vagy nincs megfelelő internetkapcsolat. A “No Mobile Phobia” kifejezésből ered ennek neve.

21, Az emberek nagyjából 33%-a veszíti el készülékét vagy töri be annak kijezlőjét.

Na mit szólsz? Te tudtál ezekről?