A Párizsban élő 20 éves Jasmine 350 millió forintnyi összeget kapott az ártatlanságáért egy wall street-i brókertől.

A francia diáklány az egyik hírhedt francia escort ügynökségen keresztül hirdette magát, miután eldöntötte, hogy elárverezi a szüzességét.

A lány eredetileg meg akarta őrizni ártatlanságát az esküvőjéig, ám végül azért döntött az aukció mellett, mert szülei adósságokkal küzdenek, ő pedig utazgatni szeretne a világban, később pedig saját vállalkozásba kezdeni.

Az 1 millió fontos győztes licit egy idősebb, New-York-i brókertől érkezett, akinek kilétéről nyilván nem sokat tudni. A lány elmondása szerint maga is meglepődött, milyen jól sikerült az első éjszakával egybekötött randi. Jasmine szerint a férfi nagyon okos és művelt, egész végig odafigyelt rá és úriemberként viselkedett vele.
Majd elmondta, hogy ismét randizni fognak, sőt, lehet, hogy együtt fogják körbeutazni a világot is.

Hirdetés
Előző cikk25 lehetetlen kép, ami bizonyítja, hogy a balszerencse mindig velünk van!
Következő cikk8 hihetetlen régészeti feltárás, amit átlagos emberek teljesen véletlenül találtak!