Amikor az embernek valami nagyon fontosra kellene koncentrálnia, vagy épp lefekvés előtt áll és már csak arra vár, hogy eljöjjön érte az álomvonat, akkor jutnak eszünkbe a lehetetlenebbnél- lehetetlenebb dolgok, amikre jó lenne választ kapni. Mint például, mekkora egy közlekedési lámpa, vagy mennyi egy felhő súlya… Mi egy csokorba szedtük ezeket a kérdéseket és válaszokat, hogy most már többet ne kelljen hasonlón gondolkodnotok fontos teendőitek közepette.
Nagyon egyszerűen meg tudjuk állapítani egy szög fokát, úgy, hogy csak a tenyerünket használjuk. Nincs műs dolgunk, mint szétnyitni a tenyerünket, ahogy a képen is látszik, ezután fektessük a tenyerünket a lemérendő felületre. A kisujj a 0°-ot, a gyűrűsujj a 30°-ot, a középső ujj a 45°-ot, a mutatóujj a 60°-ot, a hüvelykujj pedig a 90°-ot foglalja magába.
A nyálban egy természetes fájdalomcsillapító anyag található, amit opiorfinnak hívnak. Sőt, ez sokkal erősebb, majdhogynem 6-szor erősebb, mint a kórházakban alkalmazott morfium.
Léteznek „lehetetlen színek”, vagyis tiltott színek, amiket egyszerűen nem vagyunk képesek érzékelni a szemünkön keresztül sem, de agyunk valahogyan el tudja képzelni. Például a kék és a sárga szín, valamint piros és a zöld keveréke, ugyanis mind a két eredeti színre hasonlít, csak semmiféle módszerrel nem lehet őket kikeverni.
A DNS-ünkben nitrogén, fogainkban kalcium, vérünkben vas és az oxigénatomok a tüdőnkben, mind-mind felrobbant csillagokból alakultak ki.
Mikor betöltjük a 60. életévünket, onnantól fogva elveszítjük az ízlelőbimbók felét, ez az oka, hogy az idősebb korosztály már nem tud bizonyos ízeket megkülönböztetni egymástól.
Nagyjából 16 bűnöző mellett megyünk el életünk során, anélkül, hogy bármit is érzékelnénk belőle.
Amíg alszunk, addig nem érezzük a szagokat.
Amikor valahányszor megkeverünk egy pakli kártyát, nagy esély van rá, hogy az elsők vagyunk, akik azt a sorozatot keverték ki.
Ha egy nő belső szervei megsérülnek a várandósság ideje alatt, a baba őssejteket küld neki a köldökzsinóron át, hogy elősegítse a sérült szerv gyógyulását.
A szívünk mindennap annyi energiát generál, ami elég lenne egy 32 km-es utazásra méghozzá teherautóval. Sőt, az agy annyi energiát állít elő, hogy képesek lennénk megvilágítani egy 10 wattos égőt.
A közlekedési lámpákat sokkal kisebbnek gondoljuk, mint amekkorák valójában.
Évente 98%-ban új emberré válunk, mert az atomoknak ennyi százaléka cserélődik le a szervezetben 12 hónap alatt.
Igaz, hogy az oxigén elengedhetetlen a létezéshez, de ezalatt sajnos oxidálja a sejtjeinket, ami hamarabbi öregedéshez, majd az élők sorából való eltávozáshoz vezet.
Egy hétköznapi felhő súlya nagyjából 500 tonna, ami egyenlő 100 elefánt súlyával, de egy viharfelhő súlya, meghaladhatja a 200 ezer elefántnyi súlyt is.
Ha a hozzád legközelebbi ember a baloldalon ül, akkor valójában a jobb oldalon ülő ember van tőled a legtávolabb a Földön.
Az életkorod azt a számot is mutatja, hogy hányszor kerülted meg a Napot, azóta, amióta megszülettél.
Egy 43 centiméter átmérőjű pizza nagyobb, mint kettő darab 30 centis.
Scott Feld szociológus, 1991-ben egy társadalmi kutatást végzett, és rájött, hogy ha összeadjuk a barátaink számát a mi barátaink barátainak a számával, a kapott érték – azaz a mi barátaink barátai száma mindig nagyobb lesz, mint a mi barátinké. Konyhanyelven – a mi barátainknak mindig több barátja lesz, mint nekünk. Ezt a jelenséget elnevezték, barátság paradoxonnak.
Az 1990-ben született emberek már éltek 2 évezredben, 2 évszázadban, 3 évtizedben, és még nem töltötték be a 30. életévüket.
Meg tudjuk mondani a hónapok napjainak a számát az öklünkkel. Szorítsd ökölbe a kezed, és kezd el számolni a dudorokat valamint a mélyedéseket. Ha a hónap dudorra esik, akkor az 31 napos, ha pedig mélyedésre, akkor 30 vagy annál kevesebb nap van a hónapban.