A felnőtté válás bizony nem köthető az életkorunkhoz. Az ugyanis egy lassú és rendkívül fájdalmas folyamat, amíg az ember rá nem döbben a tagadhatatlan tényre, hogy sajnos felnőtt. Vannak, akik számára ez egy ugródeszka a nagybetűs élet felé, vannak azonban olyanok is, akiket mély depresszióba taszít még a gondolat is, hogy bizony vége az önfeledt gyerekkornak. Egy dolog azonban teljesen biztos, hogy a felnőtté válás tudatosulásának pillanata egy rendkívül emlékezetes esemény.
Cikkünk hősei is ezt igazolják, akiket az élet a legkülönfélébb pillanatokban lepett meg azzal, hogy gyermekkoruk hivatalosan is véget ért.
“Már több mint egy hete megvan és még mindig van belőle. Azt hiszem, hogy a gyerekkorom hivatalosan is a végére ért.”

Tetris felnőtt módra

“Alig múltam 21 éves és már ilyen ajándékokat kapok karácsonyra.”

Bevásárlás felnőttként

A felnőttkor nemcsak a csekkek befizetéséről és a lakáshitelről szól. Íme egy este 11-kor elfogyasztott müzli, amit gyerekkorunkban csak reggel ehettünk. Ez a felnőtté válás egyik pozitívuma.

Gyerekként azt gondoljuk, hogyha felnövünk a világ kitárul előttünk. Nos, nem egészen…

Tudni fogod, hogy felnőttél, ha egy szatyrod tele lesz szatyrokkal, illetve egy külön elemkészletet is tartasz otthon vész esetére.

“Önálló életem első nagy sikere, hogy sikerült ott kinyitnom a csomagolást, ahol azt a perforáció jelezte.”

A boldogságra minden alkalmat meg kell ragadni.

A felnőtt férfiak már nem LEGO-val, hanem Ikeás bútorokkal játszanak.

Ha egy új mikró vásárlása is örömet okoz, akkor biztosan felnőttél.

Felnőttként már csak távolról hódolhatsz azoknak a dolgoknak, amik gyerekkorodban örömet okoztak neked.

“Fehér ruhában érkeztem egy vacsorára, ahol sokféle mártást és levest szolgáltak fel, mégsem ettem le magam egyszer sem. Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy felnőttem.”

Durva, de igaz szavak

Ha a szabadnapodon is ezt csinálod, akkor felnőtt vagy.

“30 évesen a ‘WC fölött töltött’ szilveszter már korántsem ugyanazt jelenti, mint fiatalon.”

“Már minden barátom házas vagy gyereket vár, én meg csak örülök az új rózsaszín kanapémnak.”

“Minél idősebb vagyok, annál kevésbé lesznek szórakoztatóak a feliratok ezen a dobozon.”

,̶,D̶i̶n̶o̶s̶z̶a̶u̶r̶u̶s̶z̶o̶k̶
̶T̶o̶l̶l̶a̶k̶
Gyógyszerek”
“Végre felnőttem. Azt csinálok, amit csak akarok.”

Ezen mindannyian átesünk…
