Hirdetés

Szerintem mind egyetértünk abban, hogy a pubertáskor egy nagyon siralmas és nehéz időszak, minden ember életében. Ez az az időszak, mikor a test és a szervezet nagy változáson esik át, a megjelenés pedig a lehető legrosszabb testet ölti. Mindenhol pattanások, ragyák, bőrgyulladások mutatkoznak meg, nem beszélve a súlygyarapodásról és egyéb dolgokról. Nagyon sok gyereket ekkor csúfolnak a legjobban ezért ilyenkor döntik el, hogy bizony idősebb korukra drasztikusan meg akarnak változni. Mostani cikkünkben olyan embereket hoztunk el, akik kisebb korukban olyanok voltak, mint a rút kiskacsák, de mostanra gyönyörű szép hattyúvá váltak.

1, A bal oldali képen 12 éves voltam a jobb oldalin pedig már 29. Szó szerint évek munkája van a külsőmben.

2, A bal oldali kép kislány koromban, pontosan 13 évesen készült rólam. A jobb oldali képen pedig szintén én vagyok, csak fogszabályozás, szemműtét és egészségtudatos étkezés után.

3, A két kép között összesen négy év telt el. Szerintetek is előnyére vált ez a néhány évecske?

4, 14 évesen szégyelltem a csálé fogaimat, ezért elmentem fogorvoshoz. 19 évesen már boldogan és magabiztosan vigyorogtam a kamerába.

5, 9 évesen még nagyon csúnyácska kislány voltam, sokat is csúfoltak az iskolában. Most 27 évesen viszont mindenki dicsér és bókol, hogy milyen szép vagyok.

6, Sokat jelent, hogy szüleim elvittek fogszabályzó szakorvoshoz, ugyanis így gyönyörű fogakat tudhatok magaménak.

7, Bizony nemcsak tinikorban változhat óriásit az ember, hanem felnőttként is. Ha hiszitek ha nem a jobb oldali képen 25 éves voltam a bal oldalin viszont 36. Fordítva gondolnátok mi?

8, Kislányként úgy néztem ki, mint egy fiú, most viszont ennek halvány nyoma sincs, sőt, megtanultam önfeledten és magabiztosan mosolyogni.

9, 18 évesen még óriási göndör hajam volt, de úgy döntöttem ideje megszabadulni tőle. Most már úgy gondolom, hogy ezt nagyon jól tettem.

10, A bal oldali képen 10 míg a jobb oldalin 23 éves vagyok. Mindkettőn úgy fülig érő mosolyom van, mégis örülök, hogy vége azoknak az éveknek.

11, Nem tudom elég hálával tartozni a fogszabályzó orvosomnak, mert ilyen szép mosolyt varázsolt nekem.

12, A jobb oldali képen, még anyukám vágta a hajamat a bal oldalin viszont már hozzáértő szakember vette kezelésbe.

13, Az útlevelemet 18 évesen csináltattam. Amikor legközelebb mentem vele nem akarták elhinni, hogy tényleg én vagyok rajta.

14, Úgy döntöttem, hogy megszabadulok a szemüvegtől ezért megműttettem a szemem. A másik változás a szemöldököm volt, végre megtaláltam azt a stílust, ami hozzám passzol.

15, Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a pubertáskor végével így kikupálódtam, mint a jobb oldali képen.

16, A suliban nagyon dagi voltam, ezért elkezdtem egészségesebben enni és edzeni. És voilá ez lett az eredménye.

17, A bal oldalin 11 a jobb oldalin 24 éves voltam. Szerencsémre megismerkedtem a szemöldökcsipesszel, meg a sminkkel.

18, A gimiben nagyon kis dagi gyerek voltam, ezért annak befejeztével eljártam kondizni. A jobb oldalin 20 éves vagyok.

19, Mintha nem is ugyanaz az ember lennék a bal oldali fotón 16 éves voltam a jobb oldalon pedig 24 éves vagyok.

20, Fiatalon abban a hitben voltam, hogy szép vagyok és döglenek utánam a korombeli srácok. 10 év elteltével rájöttem, hogy egész végig rosszul gondoltam.

Ti ismertek olyat, aki ekkorát változott?