Hirdetés

A világ egy elképesztően titokzatos hely, mely minden egyes alkalommal lenyűgöz bennünket. A legtöbb információt vele kapcsolatban iskolában az szereztük meg, ám akkor még fel sem fogtuk, hogy mennyire különleges a mi kis bolygónk valójában. Egészen az alapoktól kezdve építettük fel, hogy milyen részei vannak, milyen növény,- állatvilággal rendelkezik, milyen éghajlatok vannak egyes részein és még sorolhatnánk. Annak ellenére, hogy jó sok infót belenyomtak az agyunkba az órákon még mindig nagyon sok mindent nem tudunk róla. Mostani cikkünkben igyekeztünk néhány érdekességet, tényt összeszedni, amit még a legjobb sulikban sem mondtak el.

1, A pandák nagyon érdekes állatok. Míg az összes többi faj egy kimondott helyen szereti álomra hajtani a fejét, addig a fekete-fehér ázsiai mackók szinte bárhol képesek elszenderülni. Ha egyszer elálmosodnak ott alszanak el, ahol épp vannak.

2, Ha hiszed, ha nem a tudósok eddig a tengerek csupán 10%-át fedezték fel. A fennmaradó 90%-ról semmit sem tudnak. Az még feltárásra vár.

3, A legtöbb állatnak többnyire henger alakú végterméke van, ami a belek formájának köszönhető. Ezzel szemben a vombatoknak szögletes a végterméke, ami elég sok kérdést hagy maga után.

4, Furcsa tény, hogy a félelmetes T-rexeknek a legközelebbi még ma is élő rokona… a csirke.

5, Tuti soha az életben nem néznéd ki a gyönyör pillangókból, hogy szeretik a vért… pedig így van.

6, A kacsacsőrű emlősök ösztönösen becsukják a szemüket a víz alatt és úgy úsznak. Fogalmunk sincs, hogy így hogyan tudnak tájékozódni.

7, Azt gondolnánk, hogy a papagájok képesek a legjobban utánozni az emberek hangját, ám ez tévedés, ugyanis a seregélyek sokkal jobbak ebben.

8, A vízilovak nem is annyira veszélytelen állatok, mint gondolnánk. Tudniillik ők egyetlen évben sokkal több ember életet ontanak ki, mint a földön élő bármely más emlős.

9, A pulykáknak különlegese tehetsége van. Képesek anélkül szaporodni, hogy bármilyen hímmel párzanának.

10, Az acanthaspis petax nevű bogár azzal próbálja megzavarni ellenségeit, hogy az elpusztított hangyák testét magán hordozza. (Na jó, ez nagyon bizarr)

11, Van egy kétéltű a világon, név szerint a Mexikói axolotl, mely képes az levesztett végtagjait újra növeszteni.

12, A lajhármakik nyálában van egy olyan méreganyag, mely anafilaxiás sokkot idézhet elő annál az embernél, akit megnyal.

13, A gigászkalmár nevű állat képes akár olyan nagyra nőni, mint egy amerikai iskolabusz.

14, A magnapinna nevű állatok egy az egyben úgy néznek ki, mint egy sci-fi film földönkívülije.

15, A nyálkahalak nem a szájukon át jutnak tápanyaghoz, hanem a bőrükön keresztül, míg ők az elpusztult állatok tetemei között úszkálnak.

16, A lajhárok szervezete természetüknél fogva úgy van felépítve, hogy képtelenek a fázásra.

17, Tuti nem sejtetted, hogy az elefánthalak bármilyen vízbe eső tárggyal képesek órákon át játszadozni.

18, Vannak állatok, például a kutya, macska, ló, akik képesek hátrafele sétálni. Viszont vannak olyanok is, akik nem tudnak, ilyen például az emu.

19, A spirobranchus nevű állat egy az egyben úgy néz ki, mint egy növény, de nem akármilyen növény, hanem egy picike színes karácsonyfa. Nézd csak: