Azt mondják, az idő minden sebet begyógyít, a szomorúság elmúlik, az emlékek pedig elhalványulnak. Ez abban az esetben nagyon nehéz, ha egy szerettünket veszítjük el, mert akkor a fájdalom felbecsülhetetlen, az emlékektől pedig záporoznak a könnyek. Nehéz elengedni egy olyan ember, vagy akár állat kezét/mancsát, aki rengeteg időt töltött velünk, akinek elsírhattuk a bánatunkat, de a legboldogabb percekben is jelen volt. A betegség sajnos sem embernél, sem állatnál nem válogat, így a végső pillanat nagyon fájdalmas tud lenni. Mostani posztunkban olyan fotókat gyűjtöttünk össze, melyek egyszerre töltik meg a szívünket szeretettel és szomorúsággal.
1, “A nagyapám életének utolsó kívánsága az volt, hogy táncolhasson a feleségemmel az esküvőnk napján.”

2, “A férjem eltűnt Afganisztánban egy bevetés során, és kutyája, Danzig minden áldott nap az ő sapkájával hajtja álomra a fejét.”

3, “A nővérem készítette nekem ezt a takarót, hogy ezzel tisztelegjen a nemrég elhunyt édesanyánk emléke előtt. Minden négyzet, az anyukánk egyik blúzából származik.”

4, “A nővérem néhány héttel ezelőtt vesztette el a párját, akivel 10 évig voltak együtt. A kutyája pedig így vigasztalta őt.”

5, “A szobám depresszió előtt és után.”

6, “Hazarepültem, hogy az utolsó napot a kutyámmal tölthessem, aki nagyon beteg volt. Csendben, békességben távozott. Még soha nem voltam ennyire szomorú.”

7, “Már elég régóta szenvedek a depressziótól, de ma végre kiszálltam az ágyból és elkezdtem enni.”

8, “A kutyám szomorú lett, mert vége lett a játékidőnek és be kellett mennem a házba.”

9, “Az édesanyám nemrég hunyt el és megkért, hogy azt a rózsát, amit legelőször kapott az édesapámtól, tegyem a koporsójába és azzal temessük el.”
Az üzenet szövege:
Drága Anna
Amikor meghalok, nyisd ki ezt a dobot, és tedd a koporsómba és ezzel együtt temessetek el. Ez az első rózsa, amit apádtól kaptam.
Szeretettel,
Anya

10, Kenguru-sziget Ausztráliában régen és most.

11, “Ma volt a testvérem utolsó napja, és az összes szerette vele volt a szobában a végső pillanatban.”

12, “A feleségem nagymamája tegnap elhunyt az ágyában és a kutyája egész végig mellette volt így is. Most mindig őt keresi bárhova megy.”

13, “A feleségem két évig küzdött a mellrák ellen, ami sajnos győzedelmeskedett felette. Az ő emlékére csináltattam ezt a tetoválást.”
Szöveg:
Semmi sem olyan félelmetes, ha van legjobb barátod.

14, “Nem érted meg milyen rossz egyedül karácsonyozni, legalábbis addig, míg egyedül nem találod magad egy nemzetközi repülőtéren.”

15, “Az egyik utolsó kép, amin anyám van az unokáival. Kemény harcot folytatott a hasnyálmirigyrák ellen, de sajnos ma feladta a küzdelmet.”

16, “Apám ebben az évben hunyt el. Az ő tiszteletére készítettem egy képet a férjemről és a fiamról, ami úgy nézett ki, mint amin ő és én voltunk 1983-ban.”

17, “2 magányos lélek, akik nem is tudnak róla, hogy mennyire összetartoznak.”

18, “A szomorúság valódi arca”

19, “Titkos vízesés Chiang Mai közelében, Thaiföldön – szomorú, hogy ennyien eldobálták a szemetet.”
