Hirdetés

Számos film és sorozat mesél baráti társaságokról és biztos sokan álmodoztak arról, hogy ilyen barátai legyenek, mint amilyeneket a Tv képernyőjén láthattak. Azonban a látszat néha csal, ugyanis nem feltétlen álltak közel egymáshoz ezek a színészek, sőt egyesek nem is szerették a másikat. De ugyebár ettől színészek, hogy bármit képesek eljátszani a kamerák előtt.

Zach Braff, Donald Faison, Sarah Chock és Krista Miller

Amikor ezeket az embereket nézed, kezded elhinni, hogy valóban létezik az igaz barátság. Együtt voltak a népszerű sorozatban a Dokikban és sikerült szoros barátságot kialakítani a munkán kívül. Zach Braff rendszeresen szelfizik kollégáival, amit fel is tölt az Instagram oldalára.

Zach Braff (@zachbraff) által megosztott bejegyzés,

Zach Braff (@zachbraff) által megosztott bejegyzés,

Sophie Turner és Maisie Williams

Úgy tűnik, hogy a Stark nővérek még akkor is együtt maradnak, miután kikapcsolták a kamerákat. Ezt számos kép bizonyítja, amit a közösségi oldalaikon osztanak meg. Annak ellenére, hogy a közelmúltban kevesebb kép készült, biztosak vagyunk benne, hogy a lányok barátok maradtak.

Maisie Williams (@maisie_williams) által megosztott bejegyzés,

Brad Pitt és George Clooney

Brad Pitt és George Clooney közötti barátság a Tripla vagy semmi forgatásán kezdődött. Volt azonban egy rosszabb időszakuk, amikor Brad Pitt úgy döntött, hogy elválik Jennifer Aniston-tól és feleségül veszi Angelina Jolie-t. Clooney mindig úgy gondolta, hogy Jolie nem jó a barátjának. Napjainkban a színészek ismét közeli barátok. Pletykák szerint Clooney megpróbál segíteni a Pitt és Aniston párosnak, hogy újra egymásra találjanak.

Drew Barrymore és Cameron Diaz

Az emberek azt mondják, hogy Drew Barrymore és Cameron Diaz már akkor is együtt lógtak, mielőtt a Charlie Angyalait forgatták volna: egymásba botlottak egy kávézóban. Most a színésznők legjobb barátok, akik sok időt töltenek együtt.

Drew Barrymore (@drewbarrymore) által megosztott bejegyzés,

Jennifer Aniston és Courteney Cox

A barátság “Monica” és “Rachel” között legendássá vált: a lányok 20 éve elválaszthatatlanok. Jennifer Aniston és Courteney Cox támogatta egymást még a legnehezebb időkben is. Nem titok, hogy miután Jennifer Aniston és Brad Pitt elváltak, Courteney nem volt hajlandó még csak köszönni se Brad-nek.

Courteney Cox (@courteny.cox) által megosztott bejegyzés,

Kate Winslet és Leonardo DiCaprio

A Titanic című filmben szerelmespárt játszottak. Ez lett a “gyönyörű barátság” kezdete. 20 évvel később, a színészeknek sikerült szoros kapcsolatban maradniuk és minden helyzetben támogatják egymást.

Kate Winslet (@kate.winslet.official) által megosztott bejegyzés,

Matthew McConaughey és Woody Harrelson

Nem mindenki tudja, hogy a Törvény nevében című sorozat sztárjai, jó barátok a való életben. McConaughey és Harrelson először 20 évvel ezelőtt a TV Hell című műsorban találkoztak.

Norman Reedus és Jeffrey Dean Morgan

A két rendkívül karizmatikus szereplő közötti barátság a világhírű tévésorozat, a “The Walking Dead” forgatásán kezdődött. Nem számít, hogy a forgatókönyv szerint Daryl Dixon és Negan nem igazán vannak egy hullámhosszon – Reedus és Morgan viszont jó barátok a való életben. Mindkettőjüknek ugyanaz a szenvedélye – a motorkerékpárok!

Jeffrey Dean Morgan (@jeffreydeanmorgan) által megosztott bejegyzés,

Sajnos egyes színészeknek és színésznőknek nem adatott meg ez a különleges kapcsolat a való életben.

Sarah Jessica Parker és Kim Cattrall

Samantha és Carrie a legjobb barátok a Szex és New Yorkban. Azonban ennek ellenkezője történt a való életben. A színésznők soha nem voltak nagyon szoros kapcsolatban egymással de ez még rosszabb lett, amikor Kim megtudta, hogy Sarah fizetése többszöröse volt az övéhez képest.

Shia Labeouf és Tom Hardy

A Fékezhetetlen film forgatásán, már a legelejétől fogva nem szimpatizáltak egymással. Hardy folyamatosan szidalmazta Labeouf-ot. Shia emiatt haragot tartott Hardyval szembe. Sőt egyszer kis híján ökölre mentek a forgatáson.

Bill Murray és Lucy Liu

Azt híresztelték, hogy egyszer Murray megszakította a forgatást Liu monológja kellős közepén és azt mondta: „Megértem, hogy Drew Barrymore és Cameron Diaz miért van itt.” Aztán Lucy felé fordult: – “De mi a fenét csinálsz te itt? Nem tudod, hogy kell játszani!” A szemtanúk azt mondják, hogy ezután szó szerint vissza kellett fogni Lucy-t.

Teri Hatcher és a többi szereplő

Egyik szereplő sem kedvelte Teri Hatcher-t, aki mindent megtett, hogy megmutassa, Ő a show fő színésznője. A forgatás végén Eva Longoria, Felicity Huffman, Vanessa Williams és Marcia Cross úgy döntött, hogy az egész filmstúdiónak búcsú ajándékot ad. Mindenki kapott üdvözlőkártyát, amelyet csak a 4 színésznő írt alá. Ezzel arra utalva, hogy Hatcher nem tartozik közéjük.

Stana Katic és Nathan Filion

A két színész a való életben nagyon nem jön ki egymással. Olyannyira, hogy amikor a sorozatban Kate Beckett és Richard Castle valóban kezdtek összemelegedni, a két színészt a producerek párterápiára küldték, hogy képesek legyenek leforgatni a szerelmi jeleneteket és ne fulladjon a munka botrányba.

Patrick Swayze és Jennifer Gray

Annyira nehéz elképzelni, hogy a két színész közötti kapcsolat, minden idők egyik legromantikusabb filmjében nagyon feszült volt. Patrick soha nem próbálta elrejteni véka alá a tényt, hogy Jennifer bosszantotta. Később azt írta, hogy Jennifer egy nagyon amatőr színésznő, aki állandóan tönkretette a forgatást.