Az emberi test rengeteg titkot és rejtélyt hordoz magában, amit az orvosok és a kutatók próbálnak megfejteni. Ez a csodálatosan működő “szerkezet”, annyira komplex, hogy még máig találnak benne felfedezetlen hormonokat, idegpályákat. Talán a szív mellett az egyik legfontosabb szervünk a tüdő. Biológia órán pár általános dolgot megtanultunk róla, de ez nagyon kevés ismeretanyag ahhoz képest, mint amennyi mindent valójában csinál, végez mindennap.

  • Az emberi tüdő nem szimmetrikus: a jobb tüdőfél mérete nagyobb. A bal pedig azért kisebb, mert a mellkas bal oldalán helyezkedik el a szív, ami jelentős területet elfoglal. A jobb tüdőfél 3 lebenyből áll, míg a bal csak 2 részre tagolódik. Maga a tüdő nagyjából 1,5 kg-ot nyom összesen.
  • A kor előrehaladtával csökken a tüdőkapacitás, csúcspontjának a 20-as és 30-as éveket tekintik az orvosok és kutatók, azonban ezután romlik a tüdőszövet rugalmassága és ezzel együtt csökkent a tüdőkapacitás is.
  • Egészséges életet lehet élni egyetlen tüdővel is lehet, sőt még edzeni is, csak nem szabad túlterhelni a szervezetet.
  • A tüdő más szervekkel ellentétben tud “úszni” a vízen, ennek nagyon egyszerű oka van: a tüdőben mindig van 1 liter levegő, még akkor is, ha kilélegezted azt.
  • A légzést valójában az agy kontrollálja: az egész ki-be légzést az agyunk működteti, méghozzá az agyunk légzésért felelős központja irányítja, ami utasítja a megfelelő jelekkel a tüdő izmait.
  • Bár nem tűnik hatalmas szervnek a tüdő, mégis kiterítve a felülete olyan nagy, mint egy teniszpálya.
  • Óránként 17 ml vizet lélegzünk ki.
  • A tüdő a kilégzés folyamatával a benne képződött szennyeződések 70%-tól képes megszabadulni. Ez tulajdonképpen a tüdőben található csillószőröknek köszönhető, ugyanis, amikor valami “behatolót” érez a tüdőnk belégzésnél, ezek a csillószőrök köhögési ingert váltanak ki, ami által visszajuttatják a külvilágba.
  • A magzat tüdeje tele van folyadékkal a méhben, majd amikor megszületik, nagyjából 10 másodperc telik el, amíg megtörténik az első belégzés(az első sírással vesz levegőt), ez pedig a környezeti tényezők megváltozása miatt is történik meg.
  • Egy felnőtt átlagosan egy perc alatt 16-szor lélegez ki-be. Ez persze, attól is függ, milyen munkát végez az illető, mennyire stresszes és éppen milyen tevékenységet végez.
  • A rekeszizomnak hatalmas szerepe van a be és kilégzésnél: a belégzésnél lefelé nyúlik a has irányába, hogy minél több levegő kerülhessen a tüdőbe. Kilégzésnél pedig felfelé nyomódik, hogy a széd-dioxidtól megszabaduljon a tüdő.
  • Ha mély, hosszant tartó belégzést csinálunk, akkor enyhíti a fájdalmat, és csökkenti a stresszt. Ezt a légzéstechnikát alkalmazzák a jógánál és a meditációs gyakorlatoknál is.
  • A tüdő nagy mennyiségű vért tartalmaz.
  • Átlagosan napi 10-szer köhögünk, így ez nem jelenti azt, hogy betegek lennénk.
  • Számos tüdőprobléma gyógyítható, beleértve az asztma is a megfelelő mozgással.