Sokszor hallunk olyan érdekes történelmi sztorikat amelyeket a történelem órákon is elmondhattak volna. Lehet ezzel sokkal érdekesebbé tennék az órákat. Ezek a hihetetlen tények olyan dolgokat írnak le, amelyeket még nem hallhatunk ezelőtt.
1. Albert Einsteint Izrael felkérte miniszterelnöknek, de ő nem élt a lehetőséggel.
2. Tutanhamon fáraón végzet DNS vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy egészségügyi problémái voltak. Például malária és csontbetegség. Ez egyértelműen arra utal, hogy a fáraó szülei testvérek voltak.
3. 1930-ban az Egyesült Államokban a hatalmas válság kellős közepén az embereknek még ruhára sem telt. Ekkor kezdték el a régi liszteszsákokat az asszonyok átalakítani. Ezekből varrtak ruhát a családjuk számára.
4. 1979-ben Argentínában fedezték fel azt a maradványt ami arra a következtetésre enged gondolni, hogy több mint 6 millió évvel ezelőtt élt a világ legnagyobb madara. A szárny-fesztávolsága 6 és 8 méter közötti lehetett,míg a teste olyan 2 méter körüli.
5. 1948-ban egy rejtélyes üzenet keringet a Malajzia vizeinél. Az üzenetben ez állt: ,,Minden tiszt, beleértve a kapitányt is, halott. Valószínűleg a teljes legénység is meghalt… Haldoklom.”
Erre az üzenetre egy felderítő csapatott indítottak. Mikor rábukkantak a hajóra hihetetlen látvány tárult eléjük. Mint ahogy az üzenetben is elhangzott, mindenki halott volt. A furcsaság viszont ott van, hogy senkin nem találtak külsérelmi nyomokat. Olyan pózban találtak mindenkit, mintha hirtelen megfagytak volna.
6. Ennek a két férfinek köszönhetjük az ujjlenyomatos azonosítást. A két elítélt hasonlítanak egymásra, és még a nevük is ugyan az volt. Ráadásul az élet úgy hozta, hogy egy börtönbe kellett bevonulniuk. Az ott adódó félreértések miatt kezdték az ujjlenyomatból azonosítani az embereket.
7. Az ébresztők emberek létező szakma volt az ébresztőóra feltalálása előtt. Ha valaki felbérelt egy ébresztőt, annak adott időben a házánál különböző praktikákkal elérték, hogy a házban élők felkeljenek.
8. Kínában azt tartották, hogy a nőnek minél kisebb a lábba annál szebb. Ezért olyan fájdalmas módszereket vetettek be, amelytől eldeformálódott a lábfejük.
9. Egy modern szonártechnológiának köszönhetően a tudósok a tenger mélyén 2 óriási piramist fedeztek fel. A mérések szerint méretük nagyobb mint a Gízai piramisok.
10. Sztálin korához vezethető vissza a retusálás. Ugyanis a diktátor minden alkalommal, ha egy embere eltűnt vagy meghalt elrendelte, hogy minden olyan képen amin szerepel ő is tüntessék el.
11. A szent Grál pontos helyére egyes tudósok szerint, az angilai Staffordshireben található “Shepherd’s Monument” nevű emlékművön fellelhető felírat mutat rá. DOUOSVAVVM
12. Guanajuato-i múmiákat tartják a világ legfélelmetesebb múmiáinak. A szakértők azt mondják, hogy az arcukból ítélve élve kínozták meg őket, majd mumifikálták.
13. 1890 és 1910 között gyerekeknek gyártottak heroin tartalmú köhögéscsillapítót.
14. Grigorij Jefimovics Raszputyin egy orosz szerzetes volt akiről már az emberek azt tartották, hogy halhatatlan. A rengeteg ellene elkövetett gyilkossági kísérlettett túlélő férfit próbálták megmérgezni, megkéselni és volt, hogy rá lőttek. Ez mit sem ért. A szerzetes minden támadást túlélt. Végül egy folyóba dobták, ahonnan már nem tudott megszabadulni. A holtestét egy pár nappal később a folyó mentén találták.
15. Az I. világháborúban volt egy majom aki szolgált a seregben. A pávián egy katona Albert Marr találta még a háború előtt. Ám mikor a férfi bevonult a majom is ment vele. A háborúból ugyan úgy kivette a részét, mint bárki más. Fegyvereket szállított és figyelmeztette az alvó katonákat, ha ellenséges erők közeledtek.