Hirdetés

Nincs is annál jobb érzés, mikor egy olyan ember köszön vissza a tükörből, akivel teljes mértékben meg vagy elégedve. Ahhoz azonban, hogy ezt el tudd érni áldozatokat kell hozni és tudatosan kell élni. Bizonyára mindenkinek volt olyan időszak az életében, amikor nem tudta saját magát elfogadni, mert nem úgy nézett ki, ahogy szeretett volna. A mostani cikkünk főhősei tökéletesen tudják, milyen érzés ez, ugyanis számtalan alkalommal bántották őket szóban. Előtte-utána képeikkel azonban bebizonyítják, hogy mindenki képes a változásra, csak tenni kell érte. A következő tizennyolc ember egy kis változást iktatott be az életébe, mellyel drasztikus eredményt értek el.

“Végre úgy nézek, ahogy mindig is szerettem volna, sőt, az emberek is komolyan vesznek.”

“Háromszor voltam depressziós és agydaganatom is volt. Sikerült, most már ünneplem az életet.”

“Most már újra kölcsönkérhetem a húgom ruháit. Nagyon boldog vagyok.”

“Még nem az igazi, de már van nyakam.”

“Mindent megtettem azért, hogy a bőröm olyan legyen, amilyennek mindig is szerettem volna.”

“Még nincs vége, de büszke vagyok az eddig elért eredményeimre.”

“Döntöttem és győztem!”

“A bal kép 18 évesen a jobb 20 évesen készült rólam. Két év telt el attól a pillanattól, hogy elkezdtem magammal tudatosabban foglalkozni.”

“A bal fotón 20 a jobb képen 23 éves vagyok. Ennyi idő alatt drasztikus változáson ment át a testem és sokkal jobban érzem magam.”

“A feleségem megjelenése olyan szinten megváltozott, hogy sokan azt hitték elváltam és újranősültem.”

“30 éves korom előtt úgy néztem ki mint egy nagyra nőtt óvodás. Pár évvel ezelőtt kezdtem el tudatosabban étkezni és sportolni, na meg fodrászhoz járni, és boldogabb vagyok mint valaha.”

“17 és fél hónap alatt majdnem 40 kilótól szabadultam meg és újabb 7 kilót akarok még ledobni. Az arcom már ettől is pozitív irányba változott.”

“A bal oldali kép az útlevelemben van és 18 évesen készült rólam a jobb oldalin pedig 30 éves vagyok.”

“Így néztem ki 13 évesen. Akkoriban depressziós voltam, mert mindennap csúfoltak a súlyom miatt. 40 évesen viszont egészségesebb vagyok mint valaha.”

“Sikerült 28 kilótól megszabadulnom és ezáltal sokkal több önbizalomra tettem szert.”