Valószínű minden embernek van egy rakás szokása, amit csukott szemmel is képes lenne elvégezni, például a zuhanyzás, vasalt nadrág felvétele, alsóneműk helyes felhúzása, pirítós elkészítése és így tovább. Senki sem gondolná azt, hogy ezeket el is lehet rontani vagy, hogy rosszul csinálják őket. Viszont sokan nem tudják, hogy minden tárgynak megvan a maga titka, így a fehérneműnek és bizony a pirítónak is. Mostani posztunkban 13 tárgyat hoztunk el, melynek rejtett képességeiről eddig csak kevesen tudtak.

1, Nyomtatópatron

A nyomtatógyártóknak érdeke, hogy a felhasználók a patronokat a lehető leggyakrabban töltsék fel, és az ebből befolyó profit a zsebükben landoljon. De van mód arra, hogy ezt a felhasználók úgymond “meghackeljék”.

Amikor a számítógép jelzi, hogy a patronban elfogyott tinta, egyszerűen csak ki kell venni a nyomtatóból, és egy gémkapocs segítségével meg kell nyomni az érintkezők melletti gombot (lásd:kép). Ezután vissza kell tenni a patront a helyére. Ezután a számítógép újra diagnosztizálja majd tovább nyomtat.

2, A kenyérpirító gombja

Tudtad, hogy a kenyérpirítón lévő számok nem a kenyérsütés fokát jelzik? Kiderült, hogy ezek a perceket jelentik vagyis ennyi ideig marad a kenyér a pirítóban. Az életünk már soha nem lesz ugyanaz.

3, Lyuk a lift ajtaján

Néhány lift ajtaján lyukak vannak, ami valójában nem egy kukucskáló vagy szellőzőnyílás, hanem egy biztonsági rendszer része. A tűzoltók különleges kulccsal rendelkeznek, ami ezekbe a lyukakba illeszkedik, így vészhelyzet esetén a mentők időben megmenthetik a liftbe ragadt embereket.

4, Zuhanyfej

Az internet tele van olyan trükkökkel, amivel könnyedén el lehet távolítani a lerakódásokat és a vízkövet. Viszont, ha a zuhanyfejet bizonyos időközönként máshogy használod, gondolunk itt a nyomáskülönbségre vagy arra, hogyan veresse a vizet, akkor a lerakódások egyáltalán nem alakulnak ki.

5, Nadrág élek

Ha valaha viseltél élére vasalt nadrágot, biztos elgondolkodtál rajta, hogy mégis ki a fene találhatta ezt ki. Kiderült, hogy ez egészen a vasaló használata elé nyúlik vissza. Az emberek szépen összehajtogatták a nadrágjukat, annak érdekében, hogy ne gyűrődjenek össze. Egy másik elmélet szerint a ruhaboltokba összetűrt állapotba szállították, és ahogy kibontották megmaradt rajtuk ez az él. Ez egyre divatosabb lett, és ma már minden férfi ilyen nadrágot visel.

6, Lábak a számítógép billentyűzetén

Úgy gondolják, hogy a klaviatúrának azért vannak lábai, hogy enyhítsék a kezek terhelését. Ez azonban egyáltalán nem így van: a 80-as évek közepe óta a gyártók kötelesek billenő billentyűzetet készíteni, hogy az írógéphez szokott emberek könnyebben átválthassanak a számítógépes munkára. Valójában nem számít, hogy a lábak ki vannak-e hajtva, mivel ez nem befolyásolja az ergonómiát. Ezen felül, ha a dőlésszög meghaladja a 15 ° -ot, akkor a kezed elkezdhet fájni.

7, Fagylaltos kanalak

A fagylalt kanalak fogantyúit a vendéglátó személyzet kényelme érdekében színezik. Mindegyik szín a kiüríthető adag méretét jelzi. A gyártók 17 mérőkanál fajtát bocsátottak rendelkezésre, és mindegyikük egyedi színkóddal rendelkezik.

8, Érmék

Ha ki kell húznod egy szilánkot a testedből de nincs nálad szemöldök csipesz, akkor néhány érme tökéletes alkalmas lesz erre a szerepre. Nem kell mást tenni csak a képen látható módon megfogni.

9, Táblatörlőszivacs

A tábla szivacsa nagyon gyorsan szennyeződik és használhatatlanná válik. Kevés ember tudja, hogy annak alsó része több rétegből áll, amiket könnyen szét lehet választani. Most már tudod a titkot és használhatod anélkül, hogy sűrűn kellene cserélgetned.

10, Fehérneműkön lévő masni

Annyira hozzászoktunk ahhoz, hogy a fehérneműkön van egy ilyen masni, hogy eszünkbe sem jutott feltenni a kérdést, miért is van az ott. Nos a válaszhoz egészen a reneszánszkorig kell visszautaznunk, ugyanis, akkoriban előfordult, hogy nem volt áram ezért a hölgyeknek sötétben kellett öltözködniük. Ezek a masnik voltak a segítségükre, és ez alapján tudták megállapítani, hogy az alsóneműnek melyik az eleje és a hátulja.

11, WC-ajtó repülőgépen

Repülőgépek WC-ajtaján van egy gomb, a “WC-jel” alatt, ami azt a célt szolgálja, hogy kívülről is ki lehessen nyitni az ajtót, ha esetleg valaki rosszul lesz bent.

12, Telefon kamerája

A száloptikai kommunikációt lézersugárzással hajtják végre, melyek szabad szemmel nem láthatók. Viszont a telefon kamerája képes észlelni a láthatatlan sugarakat.

13, PIN kód

Kevés ember tudja, hogy a PIN-kódok régen 6 számjegyből álltak, ám az ATM feltalálójának, John Shepard-Barronnak a felesége képtelen volt megjegyezni hat számot, így lecsökkentették a számukat 4-re.