Hirdetés

A ház légköre nemcsak egy ember lelkiállapotát befolyásolja, hanem felfedi valódi karakterét, mesél a sorsáról, életmódjáról, anyagi helyzetéről. Bizonyára te is észrevetted, hogy mennyi információ birtokába juthatsz pusztán azáltal, hogy meglátogatod az egyik ismerősöd otthon. Egyes dolgok persze a tulajdonos kreativitására, találékonyságára utalnak, de vannak olyanok is, melyek a szegénységet közvetítik mások felé. Mostani cikkünkben olyan bútorokat, dekorációs elemeket hoztunk el nektek, melyek arról árulkodnak, hogy szegény vagy még akkor is, ha ez nem igaz.

1, Szőnyeg a folyosón

Ezek a szőnyegek összegyűjtik az összes piszkot és port a házban, nem utolsó sorban pedig rontja a belső tér megjelenését. Nagyjából 20-30 évvel ezelőtt használták ezeket, hogy elrejtsék a sérült padlót. Fő célja akkoriban a kisebb-nagyobb hibák elfedése, valamint a fűtés volt. A mai világban viszont az ilyen szőnyegkollekciók nemigen állják meg a helyüket.

2, Ajtófüggönyök

Régen nemcsak az ablakokra, hanem az ajtókra is tettek függönyt, ami lehetett valamilyen szövetből, gyöngyből, fából…stb. Az ilyen “függönyöknek” azonban nincs semmi értelme, hacsak nem szereted azt hallgatni, ahogy csilingelnek, összekoccannak a dolgok. 2019-től fogva ezek igazi anti-trendi dekorációs elemekké váltak, amitől sokan gyorsan meg akartak szabadulni. Ma már az a menő, ha nyitott és tágas terek vannak egy házban, lakásban.

3, Festmények a falon

Az emberek nem az alapvető szükségletek miatt dekorálják ki képekkel, festményekkel a házukat, hanem azért, mert szép dekorációs elemek. Ma már egyáltalán nem számítanak divatos dekorációnak a kézzel festett festmények, barokk stílusú keretbe rakva, hanem sokkal inkább azok, melyeket digitális módon készítenek el és minimalista stílusú keretbe tesznek.

4, A párnahuzatok ugyanabból az anyagból, mint a kárpit vagy a függöny

Régen nagy divatnak örvendett, hogy a különböző kiegészítő elemek huzata összhangban legyen a függönyökkel, dívánnyal…stb. Persze pusztán azért, mert anyagilag ez volt a legjobb döntés, hisz megmaradtak a függönycsináltatásból, kanapé áthúzatásból. Ma sokkal jobban feldobja a lakás, ház hangulatát, ha dekoratív párnák kapnak helyet a kanapén.

5, Szatén ágynemű

Régen úgy tartották, hogy a szatén vagy selyem ágyneműk a gazdagságot hivatottak szimbolizálni, ám ez a mostani világra nem igaz. Egy illemtan szakértő, név szerint William Henson csak azok az emberek vásárolnak ma ilyen anyagú ágyneműt, akik a luxust és az arisztokráciát tartják a szemük előtt. Ezzel szemben a gazdag emberek egyáltalán nem ilyen ágyneműben alszanak, hanem pamutban.

6, Kifakult, elavult bútorok

A régimódi, kifakult kárpitozású, elnyűtt bútorok azt a benyomást keltik az emberekben, hogy az adott illetőnek nincs elég pénze. Persze senki sem kéri, hogy azonnal cseréld le a bútoraidat, ha azok már egyáltalán nem úgy néznek ki, ahogy megvetted őket új korukban. A mostani rendelkezésre álló eszközök segítségével egyszerűen meg lehet javítani, fel lehet újítani a dolgokat.

7, Giccses csillárok

A virágokkal, egyéb dolgokkal tarkított csillárok, melyek még több színben is pompáznak olcsóvá teszik a lakást. A minimalista, illetve geometrikus stílusú csillárok és lámpák most a legnépszerűbbek az emberek körében. Az egyszerű és letisztult lámpatestek sokkal jobban és modernebbül, nem utolsó sorban elegánsabban néznek ki, mint a giccsesek.

8, Művirágok

A friss virágok örömet okoznak a szemnek, nem utolsó sorban javítják a a hangulatot és csökkentik a stresszt. A művirágok viszont olcsóbb megjelenésűvé teszik a lakást, illetve csak porfogóként működnek, mely negatív hatással van az egészségre. A művirág csak abban az esetben elegáns és gyönyörű, ha az tökéletesen hasonlít egy igazi virágcsokorra és az rendszeresen portalanítva van.

9, Felesleges dolgok gyűjtése

A legtöbb ember makacsul ragaszkodik bizonyos tárgyakhoz, ám egy idő után be kell látni, hogy felesleges az ilyen dolgokat gyűjtögetni, mert már nem lesz semmi haszna, ahogy telnek múlnak az évek. Viszont ha valaki tényleg nem tudja elengedni régi emlékeit, akkor jobb ha olyan módon tárolja őket, ahogy azt megérdemlik. Például, ha sok jó VHS-ük van, akkor igenis érdemes sorba rendezni őket, ahogy a CD-ket, DVD-ket is.

10, Állatmintás törölközők

A színes szövetek egy idő után elvesztik élénk színűket és puhaságukat. Az alacsony minőségű nyomatokkal rendelkező szintetikus termékek pedig még gyorsabban tönkre mennek, amihez nem kell sok mosás.

A pamutból, bambuszból vagy más természetes szövetből készült törölközők sokkal tartósabbak és tisztábban lehet őket tartani. Ha ezek még hozzá fehérek is, akkor a fürdőszoba még drágábbnak tűnik.

11, Régi bútorok új dizájnnal kombinálva

Ha csak néhány dolgot, bútort újítasz fel egy helyiségen belül, akkor az azt a benyomást kelti az emberekben, hogy nem volt elég pénzed arra, hogy teljes egészében felújítsd a szobát. Persze egy új háztartási gép megvásárlásakor senki sem kéri, hogy az egész fürdőt rombold szét, viszont a régi burkolatokat illene kicserélni, vagy legalább új szekrényt venni, ami illik a géphez. Így harmonikusabbá teszed a helyiséget.