Azt gondolnánk, hogy minden egyes nő imád öltözködni, bulizni, szépen kifesteni magát, gyönyörű frizurát készíteni, friss, illatos ruhákban járni… stb, de ez nem így van. Ha tetszik, ha nem a nők között is akadnak lusták, akik elhanyagolják a mosást és a szennyesből öltöznek, akik lyukas fehérneműt viselnek, mondván jó lesz addig, míg le nem szakad róluk, és akik trükköket alkalmazva annyit tudnak enni, hogy lazán leköröznek vele egy férfit. Ezeket a dolgokat leginkább az antiszociális személyek csinálják, akiknek a szó szoros értelemben minden mindegy, csak ne kelljen emberek közé menni. A mai cikkünkben olyan illusztrációkat hoztunk el nektek, amivel minimum egyszer minden nő találkozott az élete során.
1, A legtöbb fiatal a hétvége közeledtével már nézi melyik buliba tud menni kicsit partizni, a maradék pedig alig várja, hogy a hétvégén ne kelljen semmit se csinálnia, csak begubózva ülhessen a kanapén miközben kedvenc sorozatát nézi.
2, Míg egyes lányok nagy figyelmet fordítanak a fehérneműjükre, egy másik rétegnek az a lényeg, hogy tiszta legyen, mindegy mennyire van kiszakadva.
3, Nincs olyan lány, akit ne zavarna az arcukon éktelenkedő pattanás. Annak érdekében, hogy megszabaduljanak tőle, addig-addig nyomkodják, mígnem a duplájára dagad és elkezd vérezni. Tény, hogy ez sem szebb látvány, de a lelkük legalább megnyugszik.
4, Minden lány elképzeli az iskola előtti napon, hogy mit akar felvenni, miben lenne a legcsinosabb és legvagányabb, majd mikor elérkezik a nap csak felkapnak egy melegítőt és elindulnak.
5, Mindegy, hogy a fodrász csak kettő centit vágott a végéből, ők akkor is úgy érzik magukat, mintha az egész hajukat lenyírták volna. Nem lehet nekik megmagyarázni, hogy így sokkal gyorsabban fog nőni.
6, Minden hónapban eljön az az időszak, amikor a nők mindent teljesen kilátástalannak ítélnek meg. Ez azért van, mert a szervezetükben elkezdenek dolgozni a hormonok a menstruációs ciklus alkalmával. Ilyenkor bármin képesek sírni… BÁRMIN.
7, Sok leányzó van abban a hitben, hogy a piros rúzs előnyös a számukra. Nos, meg kell jegyeznünk, hogy ez az árnyalat csak abban az esetben mutat szépen, ha az embernek vakítóan fehér fogsora van. Persze ennek ellenére is úgy érzik magukat, mint egy dáma, mikor felkenik az ajkukra.
8, Jó néhány trükk van a tarsolyukban, Tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy tudnak annyit enni, hogy ne fájduljon meg a gyomruk és ne pattanjon szét rajtuk a nadrág.
9, Valahogy soha nem sikerül úgy zuhanyozniuk és hajat mosniuk, mint ahogy a reklámokban látják. Míg a reklámokban úgy fürdenek nők, mintha dámák lennének, a valóságban nyoma sincs a nőiességnek, főleg, ha egyedül végzik ezt a tevékenységet.
10, A legtöbb nő imád friss és üde illatú lenni, ehhez persze elengedhetetlen a finom parfüm és a frissen kimosott ruha. Természetesen akadnak olyan lányok is, akik ezzel mit sem törődve van, hogy a szennyesből öltöznek, mondván nincs olyan büdös szaga, elmegy még aznap.
Na ki ismert magára?